Katalin hercegné állapota kapcsán rengeteg álhír terjedt az utóbbi időben, a találgatásoknak pedig sem a palota, sem az nem tudott gátat szabni, hogy nemrég nyilvánosan is kiszúrták őt. Az ügy kapcsán végre Vilmos herceg is megszólalt.

Vilmos herceg is megszólalt a felesége körül kialakult álhírek kapcsán. Mint azt korábban megírtuk, Katalin hercegné állapotáról gőzerővel kezdtek terjedni a különböző pletykák, pláne azután, hogy a férje személyes okokra hivatkozva nem jelent meg a keresztapja, Konstantin görög király megemlékezésén.

A brit királyi palota először január 17-én jelentette be, hogy Katalin hercegné egy tervezett hasi műtéten esett át, amely sikeres volt. Akkor azt közölték, hogy várhatóan 10-14 napig marad kórházban, a királyi feladatait pedig húsvét után folytathatja majd. Később, amikor a hercegné hazament a kórházból, a palota szintén közleményben tudatta a jó hírt közölve, hogy a hercegné „jól halad a gyógyulásban”. Mindennek ellenére futótűzként terjedtek az álhírek arról, hogy a hercegné állapota válságosra fordulhatott. Míg egyesek úgy hitték, kómába került, mások az eltűnéséről írtak azzal vádolva a palotát, hogy eltitkolják Katalin távollétének valódi okát. Olyan is akadt, aki szerint plasztikai beavatkozáson esett át a hercegné, ezért titkolózik az udvar. Ezek után a palota egy újabb közleménnyel próbált megálljt parancsolni az álhírek terjesztésének, úgy tűnik, több-kevesebb sikerrel.

Végül maga Vilmos herceg döntött úgy, hogy megtöri a csendet az ügyben, és a különböző fórumokon terjedő összeesküvés-elméletek kapcsán az egyik szóvivőjével megüzente, hogy jelenleg „a munkájára összpontosít, nem a közösségi médiára”.

Katalin hercegné állapota kapcsán először az adott okot a találgatásokra, hogy bár a Kensington palota korábban azt közölte, a hercegné műtétjét beütemezték, egyes források szerint Katalin legközelebbi segítői sem tudtak az operációról. 

Bár hétfő óta kicsit lenyugodtak a kedélyek, amikor Katalin hercegnét sikerült lencsevégre kapni az édesanyja autójának anyósülésén, továbbra is sokan találgatják, hogy a műtétje óta eltelt időben pontosan hova tűnhetett, és mikor láthatja őt újra a nép. A hivatalos közlés szerint ugyan húsvétig tart a pihenőideje, a brit védelmi minisztérium hivatalos honlapján az áll, hogy a hercegné a június 8-i Trooping The Colour nevű katonai felvonulás főpróbáján vesz részt legközelebb nyilvánosan. Az eseményen minden évben a brit uralkodó születésnapjáról emlékeznek meg.

Ez is érdekelheti

(PageSix)