A legtöbben örülünk, amikor a nyáron hűvös van a buszokon, villamosokon, de a repülőgépek hőmérséklete már sokaknak túl alacsony. Felmerül tehát a kérdés, hogy miért nem kell hidegnek lennie a gépeken, a válasz pedig meglepőbb, mint gondolnánk.

A nyári hőségben nem szoktunk panaszkodni, ha a tömegközlekedési eszközökön megy a klíma, aki azonban gyakran utazik repülőgépeken az biztos járt már úgy, hogy fel kellett vennie egy plusz felsőt, mert túl hideg volt. Hiába is kérnénk a légiutas-kísérőket, ők sem tekerhetik át a „klímát”, ugyanis az alacsony hőmérsékletnek a repülőgépeken több oka is van.

A hideg az utasok kényelmét szolgálja, de nem úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk. A hűvös levegővel ugyanis csökkenthető annak a kockázata, hogy – például durva turbulencia esetén – az utasok rosszul legyenek, esetleg elájuljanak. Ráadásul a hidegben kevesebbet izzadunk, így kisebb az esélye annak, hogy az utasok dehidratálódjanak az út során.

Továbbá a hideg a kómásság ellen is jól működik, esetleges balesetek során pedig kiemelten lényeges, hogy az utasok éberek legyenek.

Azonban a Drive összefoglalója szerint legfontosabb okozója a hűvösnek a gépek repülési magassága. A levegő hőmérséklete utazómagasságban ugyanis akár -45 és -55 Celsius-fok között is mozoghat, a repülőgép külső felülete pedig fémrészről fémrészre vezeti ezt a hideget, amit az utasok is megéreznek.

Másrészről viszont a légkeringető rendszer is szerepet játszik abban, hogy fázunk a repülőkön. Az utastérbe a levegő a hajtóművek kompresszorain keresztül jut be, azonban, ha közvetlenül engednék azt oda, akkor igazán kellemetlenül felmelegítené a kabint, így a beáramló levegő először egy légkondicionáló berendezésen megy keresztül.

Nem utolsó sorban pedig a hideg klíma ráadásul a baktériumok, betegségek terjedését is segít megelőzni, ami – főleg a hosszú távú utazások során – különösen fontos.

(Drive)

(Borítókép: Fázó utas. Fotó: GettyImages)