GettyImages-506192786 master

Vigyázzon, már nagyban tombol a farsang és mindjárt vége!

  • Meglesz még ennek a böjtje
  • Méghozzá február 9-től
  • Aztán legközelebb 2035-ben lesz ilyen rövid a farsang
2016.01.31. 11:39

Nem túl jó év a 2016 azoknak, akik adnak az évszázados keresztény hagyományokra, de/és szeretnek bulizni, idén ugyanis extrémrövid a farsang, azaz a téli báli szezon. A karácsony, mint ünnep tartalma is változóban van a XXI. században, és ez a farsangra szintén igaz: sokan attól függetlenül február végén, március elején ünneplik, hogy eredetileg mit mond(ott) a kalendárium, és a bulinak nem a nagyböjt kezdetéhez van köze, hanem csak úgy általában a tél végéhez.

Mindenesetre a hagyomány szerint az, hogy mikor van a karnevál, nem attól függ, hogy mikor van a tavasz, hanem attól, hogy mikor van a húsvét. Az meg idén nagyon korán van, tehát 2016-ban a lehetséges maximum majdnem két hónap helyett egy hónap sincs a téli partizásra. Vigyázzon, már egy ideje tart, és hamarosan vége is az egésznek! Alább kifejtjük a dolgot kicsit részletesebben is, meg mutatunk fotókat olyan országokból, ahol izomból megy már az össznépi farsangolás.

Ez a sztori ott kezdődik, hogy ugye a húsvét egy mozgó ünnep, húsvétvasárnap legkorábban március 22-re, legkésőbb április 25-re eshet. A keresztény hagyományok szerint ezt az ünnepet egy 40 napos böjt előzi meg, a böjtbe azonban nem számítanak bele a vasárnapok, ezért lehet, hogy a nagyböjt igazából egy hat és fél hétig tartó időszak, ami mindig egy szerdai napon kezdődik. Ez a nap hamvazószerda, ami értelemszerűen együtt mozog a húsvéttal, így legkorábban február 4-re, legkésőbb március 10-re eshet.

A bálozás úgy jön ide, hogy eredetileg a nagyböjtöt közvetlenül megelőző időszak számított a karneválnak, azok a napok, amikor még mehet a féktelen partizás és dőzsölés a csaknem hét hetes önmegtartóztatás előtt. Amíg az emberek többsége szigorúan betartotta a keresztény hagyományokat, nem nagyon jutott eszébe senkinek a nagyböjtben partizni, ezért van az, hogy a téli báli szezon a farsanggal esik egybe.

Elvileg a nagyböjtben nem szokás zenés-táncos-piálós mulatságot szervezni, ami mellesleg a bálok mellett a lagzikra is érvényes: nagyon ritka, hogy egyházi esküvőt szervezzenek a nagyböjt időszakára. Ugyanígy a karácsonyra és főleg az azt megelőző adventre sem volt ildomos partit rászervezni, de ma már rengeteg gimnázium tart szalagavatót decemberben, hogy csak egy példát mondjunk arra, amikor ezek a hagyományos szabályok már nem érvényesülnek.

A farsangi időszak egyébként vízkereszt után, azaz a karácsonyi időszak végével kezdődik. Mivel ez nem egy mozgó ünnepkör, a báli szezon kezdete mindig ugyanakkor van, a vége viszont változik, így a farsangi időszak hossza is változhat durván egy és két hónap között. 2016-ban nagyon korán lesz húsvét, ezért idén nagyon rövid a báli szezon és korán van a farsang/karnevál is: február 10-ére, azaz kb. két hét múlvára már be is kell elvileg fejezni mindent.

Természetesen mindenki akkor farsangozik meg partizik, amikor akar, de azért a mai napig viszonylag sok fontos rendezvény igazodik a keresztény naptárhoz, miközben mások figyelmen kívül hagyják a régi szabályokat. Az Oscar-gála például mindig február végén van, nagyböjttől függetlenül, idén például február 28-án lesz, amikor pedig elvileg már nincsen szezonja az ilyesminek.

A hagyományosan katolikus országok nagy karneváljai viszont idén már most megkezdődtek és február 10-re be fognak fejeződni, úgyhogy készüljön fel, hogy hamarosan jönnek a riói meg a velencei meg a többi karneválról a látványos-szaftos képek! De például a budapesti Operabált is mindig is a karnevál utolsó szombat éjszakáján tartották, idén ennek a rendezvénynek a megfelelője Shakespeare estély címmel február 6-án lesz, vagy a január utolsó hétvégéjén tartott miskolci kocsonyafarsanggal is példálózhatnánk.

Szóval ha szeretné majd tartani a nagyböjtöt idén, akkor most azonnal kapcsoljon rá a partizásra! Szolgáljon motivációul, hogy 2008-ban négy nappal még rövidebb volt a báli szezon, viszont nagyon sokára lesz legközelebb, hogy ugyanilyen korán lesz hamvazószerda és húsvét, mint idén: 2035-ben. Sőt, akkor még az ideinél is korábban lesz minden, abban az évben a február 5-i húshagyókeddel kell majd lezárni a báli szezont.

Ön mikor farsangol?

  • 179
    Leginkább semmikor
  • 31
    Amikor adódik valami buli, mindegy, ki szerint mikor van farsang
  • 24
    Húshagyókedden és az azt megelőző napokban-hetekben, azaz idén most
  • 14
    Februárban, illetve február végén