A kedd reggeli robbantások miatt a brüsszeli repülőteret teljesen lezárták, ezért a Budapesti Airport az összes oda induló vagy onnan érkező járatot törölte. A Wizz Air gépei viszont a belga fővárostól mintegy hatvan kilométerre lévő charleroi-i légikikötőt használják, ezért azok továbbra is közlekednek.
A Wizz Air a Facebookon kérte utasait, hogy a megszigorított biztonsági ellenőrzések miatt legalább az indulás előtt öt órával érjenek ki a charleroi-i repülőtérre. A járatokról a Wizz Air honlapján és mobilalkalmazásából tájékozódhat. Ha úgy dönt, hogy a helyzetre való tekintettel mégsem utazik, visszakérheti a repülőjegye árát, vagy díjmentesen foglalhat jegyet egy másik járatra.
A Bruessel Airlines a honlapján közölte, hogy azok az utasok, akik a Lufthansa csoport (Brussels Airlines, Lufthansa, Swiss, Austrian Airlines and Germanwings) valamelyik járatával tartottak volna Brüsszelbe, vagy onnan utaztak volna a mai nap és március 28. között, szintén visszatérítést kérhetnek, vagy átfoglalhatják jegyüket.
Ha mára van repülőjegye, és budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről utazik, számítson rá, hogy nagy felbolydulás fogja várni. A Papp Károly országos rendőrfőkapitány által elrendelt fokozott ellenőrzés miatt a rendőrség átengedőpontot állított fel a ferihegyi repülőtérre bevezető út elágazásánál. A helyszínre a járőrök mellett páncélozott TEK-es járművek is érkeztek.
Regisztrálja utazását
A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kérte a Belgiumban tartózkodó vagy odautazni kívánó magyar állampolgárokat, hogy a konzuli szolgálat honlapján regisztrálják utazásukat, valamint kísérjék figyelemmel az eseményeket. A brüsszeli konzuli hivatal szükség esetén a +32 2 348 1811 telefonszámon érhető el. Azoknak a magyaroknak, akik jelenleg Brüsszelben vannak, azt javasolták, hogy ne menjenek a tömegesen látogatott, forgalmas és zsúfolt helyszínekre, pályaudvarokra, metróállomásokra, áruházakba, és kerüljék el a turisztikai nevezetességeket.