horoszkóp
shutterstock 230876509

Életmódot váltottam, és fura, de még mindig élek

2017.10.18. 15:07

Nem tudom biztosan, hogy azért fogytam-e vissza a magamra szedett egy kilót, mert betartom a Spar-os étrendet, vagy mert levágattam a hajam, de szeretnék inkább az első verziónak hinni. Most, hogy vége az életmódváltó programnak, az életem következő éveiben magamra leszek utalva, és ez, őszintén szólva kicsit ijesztően hangzik. Nem azért, mert hirtelen elfelejtettem főzni, hanem mert ugyan egészen megkedveltem ezt az új étkezési kultúrát, mégsem tudom, leszek-e olyan kitartó, hogy továbbra is folytassam. Bár, ha jobban belegondolok, szenvedtem annyit, hogy ne adjam fel. 

Amíg ezt eldöntöm, nem árt megemlítenem, hogy az elmúltnégyhét kétség kívül hatással volt az életemre, ami a következőkben nyilvánul meg: 

  • megtanultam bizonyos alapanyagokat összepárosítani úgy, ahogy sose tettem volna, pedig kiderült, hogy ezek bizony abban a kombinációban egészségesek (és még finomak is),
  • végre nem eszem tonnaszám és megállás nélkül, így az eddig erre fordított időt más tevékenységekkel helyettesíthetem: például elmehetek kápolnák mennyezetét megfesteni, vagy hintalovakat tervezni majmoknak,
  • a spinningen kívül más mozgásformákat is megismertem, kipróbáltam, szelektáltam közöttük, és továbbra is spinningre járok,
  • olykor mégis megiszom három decinél több vizet, bár még mindig nem rajongok érte,
  • viszont a kegyetlenül egészségtelen ételeket még mindig szeretem, és sajnos ugyanúgy vágyom rájuk, ahogy egy hónappal ezelőttig vágytam.
shutterstock 435857179

Biztos vagyok benne, hogy nem mindenki érez velem együtt minden ponton, pláne azok nem, akik komolyabb elhatározással kezdtek bele a programba, és elég erősek ahhoz, hogy egy pillanatra se gyengüljenek el. Bevallom, az én motivációim nem voltak olyan erősek, mintha ezt az  új életformát  magamtól, nem pedig külső hatásra választottam volna, ennek ellenére, sőt, talán épp ezért kijelenthetem, hogy a program még egy 

mindent imádó, zsírt-zsírral, húst hússal, cupákot mócsinggal, krumplipürét rizzsel evő egyén életében is változásokat hozott,

ami nem kis teljesítmény, pláne, hogy azért rendesen lázadtam ellene. Nem tudok, és nem is akarok rosszat mondani a diétáról, főként azért nem, mert ez nem a mindenmentes verzió, ami biztosítja, hogy az ételbe se glutén, se laktóz, se semmilyen alapanyag ne kerüljön, maximum némi hegyi levegő spárgával - abba ugyanis alighanem belehaltam volna. Egyébként, aki ilyenre vágyik, ne a Spar-os verziót válassza, mert a végén még jóllakik, az meg ugye nem egy diétázóhoz illő cselekedet. 

Köszönöm, hogy végignézte a négy héten át tartó passiómat, bízom benne, hogy volt értelme, és most már azt is tudja, hogy nem ön az egyedüli, aki nehezen szokik át egy teljesen más életmódra, mint amit eddig élt. Ha viszont sikerült, büszke lehet magára. Tényleg, nekem elhiheti, végigcsináltam. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Életmódot váltottam, és fura, de még mindig élek

Életmódváltó cikkünk utolsó darabjából megtudhatja, volt-e értelme ennek az egésznek.

7 · Oct 18, 2017 03:07pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments