horoszkóp
frank borman

Az Apollo 8 parancsnoka allergiás volt az űrre

2018.09.16. 11:55

Noha én pont így érzek, azért lássuk be, elég ritka, ha valaki nem úgy nyilatkozik az űrutazás lehetőségéről, hogy 

atttyaúristen, bármit megtennék azért, hogy egyszer én is feljuthassak a Holdra! 

Vagy a Marsra, a Napra, vagy csak úgy simán az űrbe szelfizni egyet. Minket, embereket, amióta létezünk, mindig érdekelt az asztronómia, az első holdraszállás pedig egyenesen csodaszámba ment (már ha megtörtént egyáltalán, ugyebár). Nem véletlen, hogy szinte minden kisfiú a mai napig űrhajós (vagy kukás) szeretne lenni, az esélyük erre mégis csak nagyjából egy a százmillióhoz. Vagy több. 

Most egy olyan személyről írunk, aki nemcsak, hogy járt az űrben, de még mindig el tudja mesélni, hogyan élte meg akkoriban minden gyerek vágyálmát. Nos, nem jól. Sőt. Elég rosszul. 

Balról jobbra: James A. Lovell Jr. (parancsnoki egység pilóta), William A. Anders (holdkomp pilóta) és Frank F. Borman II (parancsnok).
Balról jobbra: James A. Lovell Jr. (parancsnoki egység pilóta), William A. Anders (holdkomp pilóta) és Frank F. Borman II (parancsnok).

Csak a hidegháború miatt vállaltam. Ki akartam csinálni a nyomorult oroszokat

- nyilatkozta a This American Life-nak Frank Borman, aki jelenleg 90 éves, és 1968-ban az az első holdkörüli pályára küldött Apollo 8 legénységének parancsnoka volt. Ez volt a második olyan program, amely során embereket küldtek az űrbe - az első  a Gemini volt, amelynek 7. küldetésében Borman is részt vett már.

Egy hétköznapi ember talán joggal feltételezi, hogy istentelen nagy királyság az az élet, ami Bormannek adatott akkoriban, ő azonban mégsem épp így vélekedik. És soha nem is vélekedett így. 

Részt akartam venni egy olyan amerikai kalandban, amivel kicsinálhatjuk a szovjeteket. De ez volt az egyetlen dolog, ami egy kicsit is motivált

- emlékezett vissza, majd hozzátette, hogy mindig is totál hidegen hagyta ez az egész űrutazásdi. 

A súlytalanság érdekes volt úgy harminc másodpercig. Aztán megszoktam

- tette hozzá rezignáltan, majd kifejtette, milyen élmény volt a Holdat annak vonzáskörzetéből látni, nagyjából 780 kilométerre a felszíntől.

 Pusztulat. Meteorkráterek. Színek sehol, csupán a szürke különböző árnyalatai. 

Számára az egyetlen értékelhető momentuma az egész űrutazásnak az volt, amikor meglátta a Földet a Hold fölött. 

Földkelte, 1968. december 24.
Földkelte, 1968. december 24.

De a legcsodálatosabb dolog volt visszatérni a Földre. Újra látni a családomat, a feleségemet, a szüleimet. Nekem, érzelmi szempontból, ez volt a repülés csúcspontja. 

Hazatérés után nem is nagyon beszélt a családjával az utazásról, állítólag ők is eléggé közömbösek voltak a témában. 

Az utolsó dolog, ami a fejemben volt, hogy elmeséljem, hogy néz ki a Hold. De senki sem kérdezte. 

Később ismét lehetőséget kapott, hogy az Apollo 8 programot követően megint feljusson az űrbe, de visszautasította. 1970. július 1-jén kivált a NASA kötelékéből, és az Eastern Airways légiforgalmi társaság elnöke lett. 19 napot, 21 órát és 35 percet töltött a világűrben, és elneveztek róla egy 50 kilométer átmérőjű krátert a Holdon. Jelenleg alzheimeres feleségét ápolja, és továbbra sem érdekli az űr. Egyáltalán.