Általában mindenkinek van egy olyan idegesítő szomszédja, akivel nem tud dűlőre jutni abban, hogy mikor illik torkunk szakadtából üvöltözni, bulizni, flexszel nekiesni a konyhakéseknek, vagy hogy kit illet a ház előtti parkolóhely. Persze ilyenkor mindkét fél az idegesítő szomszéd kategóriájába esik, az egyik lesz a zajongós, a másik pedig az, aki szép csendben idegösszeomlást kap tőle, aztán hisztériázik, hogy elég ebből.
A kényes fülűek közé tartozik alábbi történetünk főszereplője, DarklyNear álnevű Reddit-felhasználó is, aki a PettyRevenge (kb.: Kicsinyes bosszú) weboldalon osztotta meg sérelmeit a kulturálatlan, hangos, idegesítő szomszédaival kapcsolatban. Mielőtt azt gondolná, hogy a történet az ő oldalukról szolgál érdekességekkel, téved, itt ugyanis DarklyNear bosszúja az, ami igazán nagyot ütött.
Nézzük is, mi történt pontosan. A fiatalember a két emelettel fölötte lakó családról ír, akik hónapok óta szép akkurátusan táncikálnak az ő és a többi szomszéd idegein azzal, hogy egyszerűen képtelenek csendes, kulturált ember módjára létezni, és minden este teljes hangerőn tolják a bulikat. Állítólag az utóbbi három hónapban hatalmasodott el a dolog, és vált teljesen kontrollálhatatlanná.
Egy ilyen esetről számol be DarklyNear. Azt mondja, egyik nap délután öt körül ért haza edzésről, és már a balkonról hallotta, ahogy a szomszédok őrjöngenek a full hangerőn szóló zenére. Megpróbálta ignorálni a hallottakat, és inkább igyekezett a szokásos módon folytatni az életét.
Vettem egy fürdőt, vacsit csináltam magamnak és a kutyának, néztem egy kis Netflixet, majd készen álltam, hogy lefeküdjek, a munka miatt ugyanis hajnali 3-kor kellett kelnem másnap.
Földugó be, szem becsuk, alvás. Aztán este 10-kor hatalmas robajra ébredt, ami annyira ráhozta a frászt, hogy majdnem összecsinálta magát, szóval felkelt, és megpróbálta kideríteni, mi volt az. A hátsó udvarra vezető ajtóhoz ment, amelyen kilesve meglátta, hogy egy focilabda pihen a kert közepén. Észrevette, hogy a labda nyomokat hagyott az üvegajtón is, így nem volt nehéz rájönni, hogy egyenesen az ő otthona volt a célpont. De legalábbis a kertje, amelybe
pár perccel később behullott még egy teniszlabda, néhány műanyag flakon és üvegek is.
Miközben a szomszéd gyerekek torkuk szakadtából üvöltöttek, és azon röhögtek, hogy milyen jópofák is ők tulajdonképpen, DarklyNear megérezte, hogy cselekednie kell, mielőtt agyvérzést kapna, ezért szépen felslattyogott a szomszédokhoz, és bedörömbölt az ajtajukon. Persze senki sem nyitott ajtót, a fiatalember azonban hallotta, ahogy bentről nevetgélnek és sugdolóznak, hogy „cshsss, az ajtó előtt van”. A hangos üvöltözés, nevetgélés folytatódott, a zene hangereje pedig mit sem csillapodott. Közben 11 óra lett. Ez volt az a pont, amikor DarklyNear felhívta a rendőröket, akik némi információcsere után rájöttek, hogy nem ez az első panasz a szomszédokra, úgyhogy tudják, kikről van szó, és már indítják is az egyik autójukat a helyszínre.
Nagyon messziről jöhettek, 11:55-kor ugyanis még hírük-hamvuk sem volt. DarklyNear ekkor elcaplatott a biztonsági kapuhoz, ahol becsöngetett a szóban forgó szomszédokhoz. Először egy nő vette fel a kaputelefont. Történetünk főszereplője szépen megkérte őt, hogy kicsit fogják vissza magukat, mert szeretne aludni. „Ki az?” – jött a kérdés. „Tök mindegy, csak most már halkuljanak el” – ment a replika, mire a nő rácsapta a kaputelefont, és
felhangosította a zenét.
DarklyNear újrapróbálkozott, ekkor már egy férfi vette fel a telefont, aki némi szóváltás után közölte vele, hogy amíg ők ennek a lakásnak a tulajdonosai, azt csinálnak, amit akarnak, és addig, amíg csak akarják. Az sem tartotta vissza az elveiben, amikor DarklyNear közölte vele, hogy nemsoká kijönnek hozzájuk a rendőrök, és kénytelenek lesznek ezt nekik is megmagyarázni, de azt kétli, hogy igazat fognak adni nekik.
A rendőrök éjjel 1-re érkeztek ki, és nagyjából háromnegyed órán át masszírozták a szomszédok agyát, hogy legyenek szívesek, és fogják be a szájukat mihamarabb. Ezután végre-valahára csönd lett.
Nos, ilyenkor csak remélni tudja az ember, hogy egyszer valahogy besétálnak az utcájába azok, akik vállalhatatlanul viselkedtek vele, és ha nem is vészesen, de valahogy bosszút állhat rajtuk. DarklyNear szerencséjére ez a pillanat hamar, csupán két nappal később el is jött. De hadd mondja el ő maga:
Sétálni indultam a kutyámmal, és hallottam, hogy valaki folyamatosan nyomogatja a csengőt a kaputelefonon. Amikor odaértem a biztonsági kapuhoz, láttam, hogy az a férfi az, akivel az ominózus estén összeszólalkoztam. Kávé volt a kezében, nyilvánvalóan kizárta magát. Nagyon zaklatottnak tűnt, és láthatóan már ezer éve ott álldogált. Amikor meglátott, megkönnyebbülés sugárzott az arcáról, hiszen tudta, hogy ha kimegyek a kapun, ő végre bejuthat rajta.
Hitte ő.
Kinyitottam a kaput, kiengedtem a kutyát, majd gyorsan én is kislisszoltam rajta. Ekkor a szomszéd indulásra készen lehajolt, és felemelt egy kis táskát a földről, majd amint ő is át akart menni a kapun, én gyorsan az orrára csaptam. Szó szerint odafagyott. Sokkot kapott. És totál ki volt akadva.
Én meg rámosolyogtam a kutyámra, akivel tettem egy nagyon, nagyon hosszú sétát. Így jártál, nyomoronc
– fejezte be a történetet DarklyNear, mi pedig köszönjük neki ezt, elvégre így karácsony közeledtével jólesik az embernek, amikor megtelik a szíve meleg elégedettséggel.