Már negyedik éve éli mindennapjai egy részét Dr. Csernus Imre Noszvajon, Csendülő nevű kávézója tulajdonosaként. Egy kicsit nehéz volt megtalálni a helyet, egyetlen felirat sem jelzi a községben, merre is található a kávézó, de ez direkt van így: a pszichiáter nem akarta magát reklámozni. Nemrég megjelent Egy életed van című könyve miatt kerestük fel, és beszélgettünk vele a Csendülő árnyékos verandáján.

Alább az interjú első része olvasható.

Olyan a kávézót vezetnie, mint ahogyan elképzelte?

Fontos megjegyezni, ez az életemnek csak egy része, sok mindennel foglalkozom országszerte, előadásokat tartok, sportolókkal foglalkozom, cégek hívnak különböző rendrakásra. Azért költöztem vidékre, mert az egész életem legfontosabb célpontja a megújulás. Legyen valami bármilyen szép és jó, ha megszokottá válik, nem lesz megújulás. Ebben a szerepkörömben az a legnehezebb, hogy állandó magas szinten tartsam azt, amit megalkottam.

Mit gondol, vendégei véletlen tévednek be, vagy kifejezetten azért jönnek, hogy magával találkozzanak?

Sokan azért jönnek, mert mástól hallottak a helyről, ízlett nekik a kávé, meg akár miattam is, kétségtelen, de sosem kérdeztem meg, hogyan kerültek ide. Épp tegnap volt itt két hölgy, akik számára elképesztő élmény volt, hogy én szolgáltam ki nekik a kávét. Nekem ebben nincs semmi extra, én is olyan ember vagyok, mint bárki más.

Nemrég megjelent könyvében azt írja, egy felmérés szerint Koszovó boldogabb ország, mint Magyarország...

...Koszovó nem is akkreditált ország, sokan nem ismerik el. Tudni kell, hogy a nemzeti összetételének egy jelentős része albán nemzetiségű. Náluk, ahogy a törököknél, szerbeknél is, a családi összetartás nagyon fontos. Sok férfi Németországba jár dolgozni, keresetük egy részét mindig hazaadják. Elképesztő, mekkora dugó van Röszkénél a nyári szabadságolások idején, amikor mennek haza vagy éppen indulnak vissza a külföldön dolgozó családtagok.

Mi kéne ahhoz, hogy a magyarokra is jellemző legyen ez az összetartás?

Sokszor úgy érzem, mi vagyunk önmagunk legnagyobb ellensége. A rosszindulat, az irigység, a kivagyiság, siránkozás jellemez minket. Van egy pokolbéli vicc, amikor Lucifer mondja, hogy a magyar üstjét nem kell őrizni, mert amikor valaki kidugja a fejét, más mindig visszarántja. Nem tudunk örülni szomszédaink, környezetünk sikerének, állandóan a kákán is a csomót keressük.

Mi lehet ennek az oka?

Egyszer beszélgettem egy emberrel, aki Trianonra vezette vissza. A nagy Magyarországon az értelmiség Felvidéken összpontosult, ott voltak a bányáink, a szakembereink, azok a módos emberek, akik megengedhették, hogy a gyerekeik külföldön tanuljanak. A mostani Magyarország területén a zsellérek, jobbágyok éltek, akiknek az volt a szavajárása, hogy minek változtatni, úgysem lesz jobb. Ez sok generáción keresztül beivódott a társadalomba. Talán most a fiatalok elkezdtek másképp gondolkodni, rengetegen mennek külföldre tanulni, kérdés, hányan jönnek haza.

Akkor is lehet fejlődni, épülni a külföldre költözősből, ha a pénz, az itthoni helyzet magunk mögött hagyása a legfőbb motivációnk?

Vannak más szempontok is. Ott a kíváncsiság, tapasztalatszerzés, ezek kifejezetten pozitív attitűdök. Megtanul értékelni, hol a jobb: ott vagy itt. A fapados járatokkal nem nagy durranás utazni, meg is teszik. Aki pedig kint marad, a sok lúd disznót győz elve alapján asszimilálódni fog.

Több könyvében is írta már, hogy mindenki akkor szánja rá magát a változtatásra, amikor megéli a saját maga személyes poklát. Elképzelhető, hogy a mai 25-30 évesek egyszerre élik ezt meg, és valamilyen társadalmi változást is elindítanak ezzel?

Racionális, strukturális változások biztosan lesznek, autóutak épülnek, idejönnek az autógyárak, satöbbi... Ha a rosszindulat, irigység, egymásra mutogatás megmarad, nem valószínű, hogy komoly mentális változások lesznek. Ha viszont ráébrednek a mentálhigiéné fejlesztésének kulcsfontosságra, akkor az kihatással lehet a gyereknevelésre, párkapcsolatukra, munkahelyükre. Akkor igen, lehetséges, hogy lesz egy másmilyen világ.

Ha már egy generációs jelenségről beszélünk, mi a helyzet az eggyel idősebb generációval, aki közül sokan mindent elkövetnek, hogy ne öregedjenek meg? Meddig csúcsosodhat még ki az öregedés ellen vívott küzdelem?

A fogyasztói társadalom lényege a fogyasztás. Ha belegondol, a frusztrált, feszült ember sokkal jobban fogyaszt, mint az, aki jól van saját magával. Az előbbi nem akarja elfogadni, hogy emberből van, vagyis öregszik, és igen, meghal. Mikor erre rájön, megijed, pánikol, kialakul benne a félelem, aminek a tüneti kezelése a különböző szépészeti beavatkozások, termékek használata. A fiatalokba az applikálódik be mindebből, hogy félnek megöregedni, félnek az elcsúnyulástól. A családi biztonság elveszítése csak a legutolsó helyeken szerepel a listájukon.

Hogyan neveljünk fel egy gyereket úgy, hogy ne féljen ezektől?

Nem az a lényeg, hogy ne legyen félelme. A félelmek jönnek-mennek, de mindig jelen lesznek az életünkben. Most jól vagyok, de öt perc múlva már félhetek. Az igazi megmérettetés ott kezdődik, amikor egy adott helyzetben kezelni tudom őket. A szülő megmutathatja, ő hogyan oldja meg a félelmeit. Ha sehogy, létrejön az álnevelés. Hitelesség szempontjából hazugok lesznek.

A könyvét azzal kezdi, hogy elmeséli, daganatot fedezett fel az arcán borotválkozás közben, de nem félt. Hogy juthatunk el erre a szintre?

Nézze, 25 éve vagyok orvos, ami az emberek számára az elmúlással kapcsolatos, a betegek látványa, a kórházi légkör, nekem nem okoz gondot, ebben dolgoztam. Ez egy hosszú folyamat része. A legtöbb ember ha szembesül a fájdalommal, azonnal el akarja felejteni.

Vagyis az is segít, ha félelmünk van, ha visszagondolunk egy korábbi esetre, amikor legyőztük az érzést? A lényeg, hogy ne próbáljunk meg minél gyorsabban elmenekülni előle?

A gyakorlás a megoldás. Kitapintottam a csomót reggel. Ha megijedek, mit érek el? Sajnáljam magam? Minek? Inkább a megoldáson agyalok, az fontosabb.

***

Az interjú második része itt olvasható.