Brooke Leonard egész életében túlsúllyal küszködött. Kislányként, nagyjából hatéves korától kezdve az evésbe menekült a családjában fennálló problémák elől,  a feszült helyzeteket evéssel oldotta. Bár már akkor is sejtette, nem egészséges, amit csinál, nem tudott ellenállni a finom falatoknak. S hogy családja ne lássa, mennyit nassol titokban, a csokis papírokat inkább az egyik játéktároló ládikájába dugta.

Rossz szokásaival Leonard tinédzserként sem hagyott fel, nagyméretű ruhákra volt szüksége. Arra, hogy nem élhet így örökké, csak a húszas évei elején járva ébredt rá, amikor már akkora súlyfelesleggel küzdött, hogy kezdett káros lenni az egészségére. Volt idő, amikor 158 kiló volt, amit azzal magyaráz, hogy akkoriban havonta 900 dollárt (290 ezer forintot) is elköltött gyorsételekre. 

Súlya egyébként sokat ingadozott az évek során: előfordult, hogy rövid időn belül 10-13 kilót leadott, ám azok hamar vissza is szaladtak. Attól tartva, hogy talán valamilyen betegsége lehet, kivizsgáltatta magát. A vizsgálatok során megállapították, hogy gond van a pajzsmirigyével és hogy túlsúlya már-már az életét veszélyezteti. A diagnózis annyira megrémisztette Leonardot, hogy mindenképpen változtatni akart életmódján, ami nem ment könnyen.

Rengeteg kihívással kellett szembenéznie. Egy műtéten is átesett Mexikóban, ami a fogyását segítette. A 30 éves texasi nő kitartóan tartja a diétát és edz. Azt mondja, ennek eredményeként jelenleg 74 kilót mutat alatta a mérleg, de még legalább 7 kilót le szeretne adni.