A Hefner-birodalom újabb sötét titkai kerültek napvilágra, miután egykori Playboy-nyuszik terítették ki lapjaikat az A&E tízrészes Secrets of Playboy című doku-sorozatában. Mint kiderült: lelki és fizikai abúzus volt a csillogás ára.

A Playboy, mint brand, a '60-as években emelkedett fel. Jamilah Lemieux kultúrtörténész szerint megengedte a férfiaknak, hogy arról fantáziáljanak, milyen lenne az életük, ha gazdagok lennének. Az akkori nőideált megtestesítő gyönyörű modellek pedig azt sugallták: készen állnak teljesíteni a férfi minden vágyát.

A siker, csillogás és szexi megjelenés ugyanakkor rengeteg áldozattal járt.

Amikor felvetted azt a jelmezt, azt hitted, hogy megölheted a világot. Egyszerűen csodálatos és hatalmas, és igen, szexszimbólum voltál

– emlékezett vissza nyuszilányként töltött éveire PJ Masten, aki 1972-82 között dolgozott a Playboynak. 

A jelmeznek azonban traumatikus ára volt. Súlyuk folyamatos ellenőrzése mellett a modelleknek fizikai és lelki abúzussal is meg kellett küzdeniük.

A jelmezben 18 fémrúd volt, így két ember kellett ahhoz, hogy felvegyük - elöl kellett tartani, miközben valaki hátul felhúzta a cipzárat. Ha felszedtél 5 kilót, nem kaptál levegőt. Szó szerint

– árulta el Suzanna Charneski, a New Jersey-i Playboy Club egykori nyuszija.

A lányokat - állításuk szerint - havi rendszerességgel mérlegre állították, és egy mellé helyezett táblázatban vezették a súlyukat. Ha valaki hízott, nagyon nagy bajban volt.

Ha nem fogytál le a következő hónapra, felfüggesztettek, amíg le nem adtad a plusz kilókat. Sok lánynak vesegyulladása volt a szoros jelmez miatt

– mesélte PJ Masten,  aki 1975-ben elvállalta Bunny Mother szerepét. Az ő dolga volt elbírálni az újonnan jelentkező nyuszi-jelölteket, majd ő tanította be őket a munkára. A megereszkedett mellek, táskás szemek, szabálytalan fogak kizáró oknak számítottak.

Szívszorító volt, egyszerűen nem tudtam megtenni. Lázadtam ellene. Nem pipáltam ki, hogy megereszkedett-e a mellük, azt úgysem lehetett megmondani. Nem akartam kirúgni valakit az imázs miatt. Ez egész életedben veled marad, ez szörnyű dolog

– mondta.

A Playboy klubokban dolgozó lányoknak nemcsak a jelmez szorosságával és súlyával, hanem egyéb fizikai fájdalmakkal is meg kellett küzdeniük. Az italokkal megrakott, nehéz tálcák például gyakran zúzódásokat okoztak a nyuszifüleket viselő nőknek, ebből azonban mit sem mutathattak; fájdalmaik ellenére továbbra is az elegáns, szexi nő képét kellett mutatniuk, hogy fenntartsák lehengerlő megjelenésüket, és a csillogás illúzióját.

(femcafe.hu)