A kávéfogyasztás világszerte nagy népszerűségnek örvend, az élénkítő ital gyakori ivását azonban sokan gondolják károsnak az egészségre. Egy új tanulmány is erre utal: a norvég kutatók szerint a  rendszeres presszókávé-fogyasztás összefüggésbe hozható az emelkedett koleszterinszinttel – ám csak a z eg yik nem esetében.

Az orvosoknak hasznos lehet a kávéfogyasztási szokásokra is rákérdezniük, amikor a magas koleszterinszinttel érkező betegek anamnézisét felveszik. Emellett a páciensek számára érdemes lehet azt tanácsolniuk, hogy a dugattyús kávéfőzővel készült vagy más, szűretlen kávékról váltsanak inkább szűrt vagy instant kávéra, mivel ez a koleszterinszint csökkentésére irányuló életmódbeli változtatások egyik fontos eleme lehet

– magyarázta a tromsői Norvég Sarkvidéki Egyetem kutatója, Asne Lirhus Svatunt, akinek szavait a Medscape idézte.

Svatun és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a kávéfogyasztás bármilyen módon összefüggésbe hozható-e az emelkedett koleszterinszinttel. Felmérésüket több mint 21 ezer felnőtt bevonásával végeztek el. Eredményeik szerint 

három-öt csésze presszókávé elfogyasztása esetén átlagosan 0,16 mmol/literrel bizonyult magasabbnak a férfiak összkoleszterinje azokéhoz képest, akik egyáltalán nem ittak eszpresszót.

Nők esetében valamelyest alacsonyabb, 0,09 mmol/literes eltérést figyeltek meg a kutatók.

via GIPHY

A dugattyús kávéfőzővel készült kávék fogyasztása nyomán kialakult koleszterinszint-emelkedés azonban ellenkező tendenciát mutatott. Azoknál a nőknél, akik naponta hat vagy több csésze ilyen típusú kávét ittak, átlagosan 0,3 mmol/literrel magasabb koleszterinszintet mértek, míg az érintett férfiaknál valamelyest kisebb, 0,23-es értékű növekedést lehetett tapasztalni. A filteres, avagy szűrt kávék esetében napi hat vagy több csésze bevitele 0,11 mmol/liter koleszterinszint-emelkedéssel mutatott kapcsolatot a nők esetében.

A kávé 2021-ben első alkalommal került be az Európai Kardiológiai Társaság szív-érrendszeri betegségek megelőzését célzó klinikai ajánlásba. Minél több tudást gyűjtünk a presszókávé koleszterinszinttel való kapcsolatáról, annál pontosabbá tehetjük a kávéfogyasztásra vonatkozó ajánlásokat

– jegyezték meg az Open Heart című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői, hozzátéve, fontos figyelembe venni a nemek közötti különbségeket is amennyiben a kávéfogyasztás kedvezőtlen egészségügyi hatásairól esik szó.

(HáziPatika)