A teát jótékony hatásai miatt régóta egyfajta csodaitalnak tartják, és egyre több kutatás mutat rá napjainkban is arra, hogy érdemes rendszeresen fogyasztanunk ezt az italt.

Egy friss tanulmány szerint, amelyet Annals of Internal Medicine című szaklapban publikáltak, a rendszeres teafogyasztás csökkentheti a korai halálozás esélyét: azok, akik napi legalább két csésze teát megisznak, tovább élhetnek. Az eredmények szerint nem befolyásolja a pozitív hatást, hogy a teát milyen hőmérsékleten, esetleg feketén, tejjel vagy cukorral fogyasztjuk – írja a Sky News nyomán a 24.hu.

Mint írják, a National Institutes of Health kutatói a brit Biobank adatait használták fel. A 2006 és 2010 között végzett vizsgálat során összesen félmillió, 40 és 69 éves kor közötti férfi és nő válaszait vették alapul, akiket a felmérést követően több mint egy évtizeden át nyomon követtek. A megkérdezettek 85 százalékáról kiderült, hogy rendszeresen fogyaszt teát, közülük 89 százalék a fekete teát kedveli a leginkább.

via GIPHY

A kutatók a nyomon követés ideje alatti arra jutottak, hogy

azokhoz képest, akik nem fogyasztanak rendszeresen teát, a gyakori teázók halálozási esélye 9-13 százalék körül csökkent.

Csökkenés elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában volt tapasztalható.

A Madridi Egyetem megelőző orvostudomány és közegészségügy professzora, Fernando Rodríguez Artalejo úgy véli, a kutatás komoly előrelépést jelenthet, mivel korábban a legtöbb hasonló felmérést Ázsiában végezték, ahol a zöld tea a legnépszerűbb.

Hangsúlyozta, hogy a vizsgálat nem állítja 100 százalékos biztossággal, hogy a teafogyasztás életet menthet és nem sikerült választ adniuk arra sem, hogy egészségük javulása érdekében el kell-e. kezdeniük a teafogyasztást azoknak, akik eddig nem itták.

(Borítókép: képünk illusztráció. Fotó: Getty Images)