Így látnak minket a Magyarországon élő olaszok

Pár hónappal ezelőtt egy Budapesten élő francia fiatalemberrel beszélgettünk arról, ő hogyan lát minket, magyarokat. Most ugyanezt a témát vetettük fel, csak országot váltottunk, ezúttal olaszokat kérdeztünk. És úgy éreztük, talán érdekesebb lesz, ha nem csak egyvalakinek a véleményét gyűjtjük be, hanem három riportalanyt gyűjtünk össze, de mindannyiuknak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel.

Erika

Erika a munkája miatt, most márciusban érkezett Magyarországra. Egy nagy multinál dolgozott eddig Torinóban, és most is náluk dolgozik, csak most már a budapesti központban. Tavalyig semmi köze nem volt Magyarországhoz egyáltalán, nem ismert minket jobban, mint egy átlagolasz, ezek a legelső benyomásai.

Nicola

Nicola élettársa magyar, elsősorban így kötődik Magyarországhoz. Illetve jópár éve már úgy is, hogy van egy remek bistrója Szentendrén, ahol természetesen elsősorban olasz ételeket lehet kóstolni.

Giuseppe

Giuseppe ugyan Abruzzóban, Olaszország középső harmadának déli részén született és nőtt fel, de mégis ő a legmagyarabb a három válaszadó közül: édesanyja magyar, Giuseppe ráadásul már a '90-es évek óta itt is él Budapesten. Ennek megfelelően anyanyelvi szinten beszél magyarul, úgyhogy olasztudás nélkül is lehet menni hozzá nyugodtan az Oktogonhoz közeli, olasz specialitásokat kínáló boltjába, a Buonóba.

ERIKA: Két hónapja.

NICOLA: Három és fél éve jöttem Magyarországra, miután Olaszországban megismerkedtem egy magyar nővel, és ő javasolta, hogy éljünk itt, Magyarországon.

GIUSEPPE: 1998 óta élek itt. Magyar feleségem lett, döntenünk kellett, hogy vagy ő jön, vagy én megyek.

ERIKA: Szia, köszönöm, bocsi.

NICOLA: Szia, köszönöm, egy korsó sört kérek.

GIUSEPPE: Édesanyám magyar, a kiejtést tőle tanultam meg gyerekkoromban. De aztán rendesen akkor tanultam meg, amikor ideköltöztem.

ERIKA: Még nincs, csak most fedezem fel a magyar konyhát.

NICOLA: A gulyásleves.

GIUSEPPE: A paprikás csirke – nekem ez az ünnepi ebéd!

ERIKA: Az olajban kisütött dolgok.

NICOLA: A halászlé.

GIUSEPPE: Ami tocsog a zsírban, azt nemzetiségtől függetlenül kerülöm, de ilyen szokott lenni pl. a sült kolbász.

ERIKA: Nem fura, de nem gondoltam volna, hogy ez az ország ilyen szép, és Budapest ilyen elegáns város. Meg azt látom, hogy az emberek hűek az elveikhez, és ha úgy érzik, hogy tüntetniük kell valami miatt, akkor ezt ezrek és ezrek meg is teszik, hogy együtt megmutassák, hogy tényleg változást akarnak. Olaszországban ilyen már nagyon régóta nincs.

NICOLA: Hogy megünneplik a névnapokat.

GIUSEPPE: Meglepett, hogy itt Sansa-olajat árulnak a közértben, Olaszországban senki nem használja. És nem tudom megszokni a hideget, mínusz kilenc-tíz fokokat.

ERIKA: Igen, csomó magyar beszél olaszul, és még milyen jól!

NICOLA: Igen, rengetegszer szokott lenni.

GIUSEPPE: Hogyne, sőt, vannak magyarok, akik ragaszkodnak hozzá, hogy olaszul vásároljanak nálam, pedig tudok magyarul.

ERIKA: Egyelőre keveset ismerek, de zöldségért-gyümölcsért a Fény utcai piacra járok. Étteremből egyelőre a Gianmariót és a Casa Miát próbáltam ki, mindkettőben teljesen jó a pizza. Fagyizók közül a Pozsonyi úti Fragolát próbáltam, szerintem finom.

NICOLA: Budapesten a 2Spaghit tudom ajánlani, ami egy tésztabár, itt dolgoztam, amikor Magyarországra jöttem, és természetesen ajánlom a saját kis olasz bisztrómat is Szentendrén, ez az Al Cuor Contento.

GIUSEPPE: Ez egy nagy probléma! Ha jó olasz ételre vágyom, akkor megoldom én magam otthon, mert Magyarországon még nincs különösebben magas színvonalon az olasz gasztronómia. De azért az Anyukám mondta és a Fausto's két jó étterem, az Igen és a Pizzica két jó pizzázó.

ERIKA: Bár van néhány dolog az aktuális politikában, ami nem tetszik, főleg a bevándorlással kapcsolatban, azért úgy gondolom, hogy ez egy olyan hely, ahol az ember az lehet, aki szeretne lenni. Ez Olaszországban azért nem lehetséges, mert az embert folyton megítélik mindenért.

NICOLA: Hogy be lehet indítani új vállalkozásokat.

GIUSEPPE: Anyukám magyar, és azt szeretem itt, hogy megtalálok az emberekben valamit, ami nekem is sajátom. Budapest jobb, mint Olaszország, bár az olaszok barátkozósabbak, és nyitottabbak, mint a magyarok.

ERIKA: Olajat, felvágottat, apukám paradicsompüréjét, grissinit és kekszet.

NICOLA: Könyveket és borral, illetve gasztronómiával kapcsolatos termékeket.

GIUSEPPE: Ilyesmiket.

ERIKA: Köszönöm, hogy befogadtatok az országotokba, és sajnálom, hogy nem beszélem a nyelveteket, hogy könnyebben beilleszkedjek a kultúrátokba, de próbálok megtanulni belőle, amennyit lehet.

NICOLA: Megköszönöm a magyaroknak, hogy ilyen érdeklődőek és kíváncsiak mindennel kapcsolatban, ami az én országomból, Olaszországból származik.

GIUSEPPE: Mindenki nézzen magába, és próbálja felidézni azt a hangulatot, ami akkor még megvolt, amikor a ʽ90-es években Magyarországra jöttem! Az a lendület, az a jókedv azóta elveszett. Nem azt kéne nézni, hogy mit ad nekünk Európa, hanem azt, hogy mi mit adhatunk Európának.