A történelem során mindig is külön szabályok vonatkoztak az uralkodókra, legfőképp a jövő uralkodóira – írja a Goodhousekeeping. A következő összeállításban arról olvashat, hogyan élhetnek, ehetnek és öltözködhetnek a királyi családban élő gyerekek. 

1. Kötelező integetés és az etikett helyes alkalmazása

Amikor a királyi csemeték elég idősek lesznek ahhoz, hogy asztalhoz üljenek, elkezdődik az oktatás. Illemórákat vesznek, ahol megtanulják, hogyan kell étkezniük egy hivatalos rendezvényen, de még arról is szó esik, milyen öltözékben kell megjelenniük és milyen hangszínnel kommunikálhatnak a vendégekkel. Elsajátítják a tökéletes pukedlit és meghajlást, emellett elengedhetetlen megtanulniuk azt is, hogy minden eseményen integetéssel kell üdvözölni az alattvalókat. A nyelvtanulás szintén nagyon fontos: György herceg mindössze kétéves volt, amikor spanyolul kezdett tanulni.

2. Szó sem lehet bébiételről

Az egykori királyi séf, Darrren McGrady egy interjúban elárulta, hogy Vilmos hercegnek és Harry hercegnek is ő készítette el az első szilárd ételét, amely párolt almából és körtéből állt.

3. Kisfiúknak rövidnadrág

A kisfiúk egészen nyolc éves korukig minden protokollrendezvényen kizárólag rövidnadrágban mutatkozhatnak. Ez akkor változik, amikor iskolába kerülnek, ott már a hosszú szárú nadrág lesz az előírás.

4. El kell fogadniuk az ajándékot

A királyi család összes tagjának kötelező elfogadnia az ajándékokat. Ha például részt vesznek egy nyilvános eseményen és a tömegből valaki játékot vagy virágot nyújt nekik, el kell venniük. Az idő előrehaladtával az idősebb királyi családtagok (az eredeti protokoll szerint a királynő) döntenek arról, hogy megtarthatják vagy sem a meglepetést.

5. Nem ehetnek a szüleikkel

A családi ünnepi vacsorákon a gyerekek nem ülhetnek a felnőttek közé, ők egy külön asztalnál kapnak helyet, távol a szüleiktől. A dadusuk ügyel arra, hogy szépen egyenek és ne hozzanak szégyent a szeretteikre. Ez addig tart, míg meg nem tanulják a helyes etikettet és társalgási szokásokat.