Nem lehet könnyű a brit királyi család tagjának lenni. Rengeteg a szigorú szabály és az elvárás, amelynek meg kell felelni: a diplomáciai előírások és étkezési szokások mellett például még arra is oda kell figyelniük, milyen sminket viselnek. S mint kiderült, II. Erzsébet királynőnek az sem teljesen mindegy, mennyit mutat Katalin cambridge-i hercegné alatt a mérleg.

Életük minden apró részletét szabályozzák, ezt bizonyítja az is, hogy egy időben elvárás volt az otthonszülés, és bár Katalin felhagyott ezzel a szokással, szem előtt kellett tartania azt is, hogy gyermekei születéséről mindig a királynőnek kellett beszámolni először. Ezekről itt írtunk részletesen. De ami talán még ennél is meglepőbb az az, amiről a The Sun című brit napilap írt nemrégiben: a 95 éves brit uralkodónő, II. Erzsébet királynő ugyanis azt tervezi, hogy – egy bizarr tradíció részeként – a kiadós, fényűző karácsonyi vacsora elfogyasztását követően minden rokonát és minden vendéget is mérlegre állít majd. 

Erről a királyi család egyik szakértője, Ingrid Seward beszélt. 

A királynő minden vendéget arra kér, beleértve Katalint és Vilmost is, hogy egy antik mérleg segítségével méretkezzenek meg vacsora előtt és után is. Mindez persze azért van, hogy biztosra mehessenek abban, hogy mindenki bőségesen evett az ízletes vacsorából. Azt szeretné, ha minden vendég jól érezné magát

– magyarázta a szakértő, aki szerint ez a hagyomány VII. Eduárd brit király uralkodásának idejére, az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. Az sem mindegy, ki mikor megy be az étkezőbe: sorban, életkoruk szerint léphetnek be oda a vendégek.