„Szeretek idegenekkel baszni. Ez a mondat undorító, de nem azért mondom, mert trágárkodni szeretnék, hanem mert így van” – indította bődületesen erősen Harminc nap a nép szolgálatában című könyvének bemutatóját Kelemen Anna, ahova a biztonság kedvéért meghívták a korábban vele dolgozó Havas Henriket is. Havas hozta is a kötelező megállapítást utalva arra, hogy Kelemen Anna valóban nem monogám típus: „Akikkel maga életében baszott, azok be se férnének ide. A Kisstadionba talán” – tette gyorsan tisztába a dolgokat. Nagy számról van szó, pedig a budapesti Cotton Clubba azért beférne úgy 150-200 ember.

Az, hogy Kelemen Anna könyvet ad ki a dugásról, nem újkeletű dolog, viszont ezúttal egy harminc napig tartó időszakot ölel fel, ami alatt prostioldalakon hirdetve magát

alkalmanként 80 ezer forintért adta oda legendás testét bárkinek.

„Ha valaki odajön hozzám, nem az érdekel, hogy hogy hívják, kicsoda, csak az, hogy egy helyzetben hogy reagál” – magyarázta a projekt lélektani hátterét, bár azt nem fejtette ki, hogy akkor miért kellett hangsúlyoznia, hogy itt meg nem nevezett sportolók és a politikai elit és kiperkálta neki az óradíjat. Hősünk azért nem nevesít, mert szerinte úgyis mindenki tudja, kikről van szó.

Az átlagos idegenekkel való baszásra visszakanyarodva, próbáltuk megismerni Kelemen Anna igényszintjét, de a magát lazán nimfomániásnak valló nő nem rendelkezik megfogható mércével. „Ha válogatok, az belerondított volna az egészbe. Ha kell, akkor csöpögjön belőle az izzadtság vagy legyen büdös. Az is része ennek, én nem egy steril csaj vagyok, aki csak a kockás hasat szereti. A Jared Leto típusát persze szeretem, de azért, mert ő a kedvenc színészem. Nekem az kell, hogy valaki valamilyen legyen, és ez lehet akár csúnya is” – szállt magasan a Velvetnek Kelemen Anna.

Az egykori playmate és pornós beismerte, hogy mindenki csak azért találkozott vele és fizetett neki, mert híres ember, és nagy csalódást nem okozott senkinek. „Olyan volt, hogy nem az én elvárásaim szerint működtek a dolgok, és kevesebb orgazmus jutott nekem, mint amire számítottam.

Néha a férfiak túl nagy stresszt vállaltak azzal magukra, hogy ők most nagyon megdugják Kelemen Annát.

Ez emiatt nem jött össze, ha kevesebb lett volna számukra a tét, akkor egy Gipsz Juliska jobban megkapja a magáét. Azért legalább egy orgazmus jó lenne, de hát ilyenkor még mindig ott van a kezem” – avatott be minket a b-tervébe is.

Innentől felmerül a kérdés, hogy mennyit keresett ezzel a művésznő, de mint kiderült, neki más elképzelései vannak az anyagiakról, mint Gipsz Juliskának. „Persze számít a pénz, de engem a mai napig támogat néhány férfi. Ez nekik is a legtermészetesebb, de bele lehet kötni. Én nem vagyok egy feminista lány. Ebben a témában viszont mellékes volt a pénz. Azért került háttérbe, mert nem akartam, hogy leprostizzanak. De persze mégis egy olyan oldalra tettem fel magam, ahova a lányok nem szórakozásból szoktak felkerülni” – mondta világtörténelem valószínűleg első nője, aki úgy szexelt pénzért és volt fent prostikeresőkön, hogy közben nem prosti. Azzal sajnos le kell lomboznunk a felesleges pénzzel rendelkező férfiakat, hogy Kelemen Anna már nem aktív szexmunkás, de pár vonatkozó oldalon még azért meg lehet találni a hirdetését.

A bemutató csúcspontját végül mégsem Kelemen Anna férfidefiníciói és orgazmusigényei szolgáltatták, hanem a nő beismert nimfomániájának elemzése Havas Henrikkel.

- A nimfomániát hogy definiáljuk?
- Hát baszhatnékja van reggeltől estig.

– hangzott el a parádés párbeszéd Kelemen Anna és Havas Henrik között, megágyazva ezzel hősnőnk elmélkedésének a modernkori nimfomániáról. „Most mit csináljon egy olyan nő, aki imád szexelni, nem ugyanazzal a férfival? El kell mennem egy bárba, be kell basszak, és a parkolóban kell tántorognom? Mi az út?” – tette fel az őszinte kérdéseket, arra nem kitérve, hogy ezek szerint az, hogy felkerüljön a rosszlányok.hu-ra.

Bár az Édes Életet hirtelen elkaszálta a TV2, szerencsére Kelemen Anna még mindig pontosan tudja, mivel tudja magát valaki a felszínen tartani munka nélkül.

Kommentálná? A Facebookon tegye!