Ritkán fordul elő, hogy egy valóságshow egyik szereplőjét szinte egyik játékostársa sem tudja elviselni, de ha ez megtörténik, garantált a jó szórakozás. Fekete Pákó majdnem verekedésbe keveredett Baukó Évával, de tudunk ajánlani egy Nagy Alekoszt, egy Krasznai Tündét, egy Cristofelt, és egy Éden Anikót is.

Fekete Pákó

Fekete Pákót pénteken küldték be meglepetésvendégnek az addig kicsit mérsékelt lángon égő Celeb vagyok, ments ki innen negyedik évadába, és rögtön sikerült kiborítania az addig békésen élő híresembereket. Bárdos András már az első másodpercben elvonult Pákó közeléből, de pár emberen kívül amúgy sem örült senki az állandóan ordibáló haknikirálynak. Fekete Pákó azzal nyerte el végül mindenki ellenszenvét, hogy egyetlen rábízott feladatot sem volt képes elvégezni, ami miatt nem kaptak normális ennivalót sem a dzsungelben, Baukó Évával például  szinte verekedésig fajultak a dolgok, Pars Krisztián egy farönköt vert szét miatta dühében, Bunyós Pityu pedig valószínűleg csak a kamerák jelenléte miatt nem verte laposra.

Nagy Alekosz

A negyedik Való Világban feltűnt Alekosz szerepe azért furcsa, mert végül is annak ellenére nyerte a műsort, hogy senki sem szeretne vele különösebben együtt lakni. A villából Baukó Éván kívül mindenki gyorsan kikerült, akivel jóban volt, a maradék játékostársak pedig egyszerűen ellenségnek tekintették. Alekosz mégis fölényesen nyerte meg a játékot, mert egyszerűen sokkal szórakoztatóbb volt az állandó kötekedésével a többieknél.

Krasznai Tünde

Krasznai Tünde már nekünk is elmondta, hogy az egész bulvárt egy hülyeségnek tartja, de mivel az X-Faktor többi énekeséhez hasonlóan ő sem tudott valódi zenei karriert összekaparni a tehetségkutató után, végül a Celeb vagyok, ments ki innen harmadik évadára utazott el a dzsungelbe. Azt a pár napot, amit ott töltött, folyamatos panaszkodással töltötte, gyakorlatilag minden közösségi munkából kivonta magát, csúcspontként pedig egy betegségre hivatkozva nem csinált semmit a fekvésen kívül, meglepő módon egy olyan nap után, amikor sokat ivott. Amikor kiszavazták a műsorból, a többiek bevallottan fellélegeztek, hogy a dzsungel mellett nem kell vele is küzdeni.

VV Cristofel

Cristofel az ötödik Való Világban tűnt fel, és bár elég gyorsan kiesett, valahogy sokáig sikerült köztudatban maradnia. Az ország ellenszenvét akkor vívta ki, amikor elég csúnyán helyben hagyta a villában megismert Veronikát, de később is balhézott már nőkkel. A lakók leginkább azért nem bírták elviselni, mert állandóan ordítozott.

Éden Anikó

Ahhoz tényleg nagyon nagyon rossz arcnak kell lenni, hogy valakit egyedüliként fütyüljenek ki a nézők élő adásban, márpedig az Éden Hotel 2-ben feltűnt Anikónak sikerült ez a bravúr. Szerencsére a nő később is tett azért, hogy elviselhetetlennek tűnjön, például ellopta egy barátja BMW-jét, amit aztán egy jó mozdulattal totálkárosra is tört. Azóta nem hallani felőle, úgyhogy valószínűleg a vele dolgozók sem kedvelték igazán.

Na ki az?