George Clooney a 2015-ös Golden Globe-díjkiosztón életműdíjat kapott. Természetesen tökéletes úriemberként vette át, pedig a(z egyik) házigazda, Tina Fey így konferálta fel: „George Clooney az elmúlt évben feleségül vette Amal Alamuddint. Amal emberi jogi ügyvéd, aki dolgozott az Enron-ügyön, Kofi Annan Szíria-ügyi tanácsadója volt, és tagja volt annak a háromfős ENSZ-testületnek, amely a Gázai övezetben elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgálta. Tehát természetesen a férjét tüntetik ki életműdíjjal”.

Clooney a köszönőbeszédében egyrészt utalt a Sony-botrányra, megjegyezve, jó a sok ismerős arcot látni, akikkel most gyorsan elnézést is kérhetnek egymástól mindazért, ami a levelezésükből kiszivárgott – írja a Daily Beast.

Utána arról beszélt, hogy amúgy teljesen mindegy, valaki megkapja-e a díjat, ha ott van a díjátadón, hiszen azzal foglalkozhat, amivel mindig is szeretett volna, és ezért megbecsülik. Emlékeztetett Lauren Bacallra és Robin Williamsre, akik mindig is sztároknak fognak számítani, hát kit érdekel, hogy milyen díjakat nyertek pontosan.

Beszéde végén a következőket mondta még: „jómagam is remek évet zártam. Figyelem: zavarbaejtő dolog megtalálni azt, akit igazán szeretünk – főleg, ha egész életedben erre vártál. És ha ez ötvenhárom évig tartott is, Amal, és bármilyen alkímia is hozott össze minket, nem is lehetnék büszkébb arra, hogy a férjed vagyok”.

Beszéde végét a Charlie Hebdo-ügynek szentelte, tiszteletét kifejezve mindazoknak a millióknak, akik a szólásszabadság védelméért Párizsban vonultak fel.