image 10224488

VV Zsuzsa ellen egész Erdély összefogott

2015.01.20. 17:44

Vasárnap véget ért Zsuzsa valóvilágos szereplése, miután alig egy százaléknyi szavazatkülönbséggel végül Lacit küldték vissza a nézők. Bár az ember azt hinné, hogy ez talán annak is köszönhető, hogy Zsuzsát gyakorlatilag az összes játékostársa utálta, a cselszövőként bejutó nő szerint egész másról van szó.

Én egyértelműen Edina ellen estem ki, aki tulajdonképpen egész Erdélyt felszólította ellenem.

Az eredmény nem Lacit erősíti, én több szavaztot kaptam volna. Edina szívhez szóló szöveget nyomott, ez is sokat számított. Azért ha megnézzük, hogy ki mit csinált a villában, akkor Laci elég gáz” – összegzett a Velvetnek a párbaj vesztese.

Bár cselszövőként jutott be, szerinte még abban sem volt szándékosság, hogy a két ünnep közt egyszer sikerült akkora szart kavarnia bent, hogy már az is csoda, hogy ennyi szavazatot kapott. Szerinte viszont itt szó sem volt taktikáról, sőt, úgy általában nem próbált senkit manipulálni. „Az nem volt taktikai lépés részemről, amikor Lacinak elmondtam, hogy tetszik, az igaz volt.

Persze taktikusként és cselszövőként mentem be a villába, de hát taktikából hogy baszhattam volna el így ezt az egészet?

Ezt az egészet Laci rontotta el, ő kezdeményezett. Én elmondtam neki ezt, de nem mentem utána. Én el is utasítottam őt, engem az kielégített, hogy szóban elmondtam, hogy szexinek tartom. Mást az elégített ki bent, hogy szexelt, engem ez. Istenem, most melyik a jobb? Amúgy ha változathatnék, már nem mondanám el Lacinak, hogy tetszik” – ismerte be apróbb hibáját.

Na de miért utálhat valakit tényleg mindenki egy realityben? Ha arra gondolna, hogy azért, mert megállás nélkül az otthon hagyott gyerekével próbál együttérzést kicsikarni a környezetéből, vagy csak úgy passzióból pletykál el néha dolgokat, téved, VV Zsuzsa tulajdonképpen túl jó ehhez a játékhoz!

A határozottságommal magam mögé utasítottam a villalakókat, ezért nagy ellenfélnek tartottak.

A férfiak nem tudtak megkapni, bár az ellenkezőjét akarták beállítani, a nők rivalizálásból és féltékenységből próbáltak rajtam minden nap lelki terrort elkövetni. Az eszközökben nem válogattak, a férfiak ócsároltak, a nők ribancoztak, és a kinti dolgokból hoztak össze koholmányokat ellenem.”

És hogy mennyire elégedett a bent mutatott produkciójával? Úgy tűnik, teljes mértékben. „Én úgy gondolom, hogy hű maradtam önmagamhoz, semmit nem tettem, amit előtte nem tettem volna. Igen, meztelenül tusoltam ,de nem széttárt lábakkal, hanem konszolidáltan. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor menjen be a villába, kezdjen neki tusolni, és egyébként csinálja végig azt, amit én.”