horoszkóp
02-damu-150528-IMG 0673

Damu Roland könyve minden szempontól undorító olvasmány

2015.06.15. 18:28

HA csak ezért

Damu Roland felesége könyvben írta meg, hogyan látja a színész mindazokat az eseményeket, amik ahhoz vezettek, hogy három évet börtönben töltött. Legalábbis ezzel reklámozták a Damu Roland - Az igazság című kötetet. Most szólunk, hogy a Palácsikként emlegetett Vajna Tímea a 344 oldalas köny 274. oldalán bukkan fel először, és ha amiatt akarják elolvasni, mert elhitték, hogy ebből minden fontos dolog kiderül arról az adott éjszakáról, akkor tessék.

Damu állítja: aznap éjjel veszekedtek, ahogy szoktak, a nő bántalmazta a férfit, a férfi felpofozta, aztán hazazavarta a nőt. Ezután a nő a befolyásos ismerősei, köztük a bírónő segítségével elintéztette, hogy a Damut letartóztassák, a mellette szóló bizonyítékokat, tanúkat ne vegyék figyelembe, ezért került végül börtönbe. Ez tehát Damu Roland igazsága.

A Damu Roland – Az igazság című könyvből a következő dolgok derülnek ki:

  • Damunak borzalmas gyerekkora volt;
  • Damu gyakorlatilag mindenkit megdugott ebben az országban, és közben rettentően sokat ivott;
  • Damu, ahogy a komplett színházi-és szinkronszakma, évek óta tud arról, hogy kit ver a férje, ki veri a feleségét, mégis hallgat;
  • Damu olyan kiszólásokat enged meg magának, amelyeket jóérzésű ember egyszerűen nem szokott;
  • újabb olyan, híres emberről szóló könyvet adtak ki Magyarországon, amelynek megfogalmazása, stílusa kritikán aluli, és bármi is volt a szándék, az lett a végeredmény, hogy a főszereplő fokozhatatlanul ellenszenves lett.

De akkor jöjjenek a részletek

A színész saját bevallása szerint 10 évesen csókolózott, 13 évesen dugott először, és a különböző lyukak keresésének és betöltésének leírásán gyaníthatóan csak a neje – a kötet szerzője – szórakozott kevésbé, mint bármelyik olvasó. Damu úgy beszél a nőkről, mint egy darab húsról, vagy annyiról se. Még mindig a 13 éves Damuról beszélünk: „a bugyiba nyúlkálást mindig eldugott helyeken tettem. Tízemeletes házak tetején, pincékben, átjárókban, lépcsőfeljárók alatt. És ezek igazi gyerek-és tiniszerelmek voltak. Nem drogoztunk, nem ittunk. Nem kellett bódító, kábító szerekhez nyúlni. Nem kellett belekeverni senkinek semmit az italába. Akkor még udvarlás folyt.

016-damu110226-IMG 6755
Fotó: Szécsi István / Velvet

Lehetetlen összeszámolni, hogy a színész összesen hány nőt említ meg a könyvben –főleg, mivel egy idő után már csak utal arra, hogy csajozgatott. Szóba kerül P. Lia is, akivel akkor volt szerelmi viszonya, amikor egy másik nő éppen a gyerekét várta.

„Érdekes, hogy pont azok a kollégák utáltak a legjobban emiatt, akik kékre-zöldre csalták a feleségüket, a férjüket. Én csak röhögtem rajtuk. Nehogy engem akarjon már megítélni az a kolléga, aki heti ötször jár kurvázni! Ja, meg az a kolléganő, aki egy nős emberrel kefélteti magát úgy, hogy az egész Színészház azt hallgatja.”

De talán még elegánsabban emlegeti Cseke Katinkát, akivel ugyancsak volt valami, és így mutatja be: „Katinka akkor ötvenkét kiló volt, nagyon kedves és vidám nő. Az együttélésünk nem tartott sokáig. Ő mindig féltékeny volt, én meg türelmetlenül viseltem az indokolt féltékenységi rohamait.” Utóbb aztán arról elmélkedik, hogy Cseke színjátszása nem éri el a Jóban rosszban színvonalát – elegáns ember, na.

Nemcsak azokról a nőkről ír így a könyvben, akikhez valami köze volt, több évtizeddel ezelőtti járókelők is ki tudták váltani rosszallását. Itt éppen a hírlapárusi időszakáról van szó. (A kiemelések tőle származnak.) „Aztán jöttek szemben velem a nők, hölgyek, lányok. Mindegyiken érezhető volt az akkori legdivatosabb IMPULSE vagy LIMARA dezodorok émelyítő illata. Nekik is óbégattam mindenfélét, ami szerintem – akkor –  a női nemet érdekelheti. Furcsa módon akkoriban a női nem képviselői nem nagyon vásároltak újságot. Bizonyára sok könyvet olvashattak otthon, és különben is, kellett a pénz harisnyára, bugyira, vagy éppen IMPULSE vagy LIMARA dezodorra.” 

Rettenetes család

Damu így jellemzi önmagát: „az életben én egy kisfiú vagyok. Egy szeretetéhes, megfelelési kényszerekkel teli kisfiú, aki nagyon akar, és tud szeretni, ha hagyják! ” Ezt alighanem a családi háttere hivatott alátámasztani, amely a könyve alapján valóban borzalmas: részletesen ír alkoholista gyógyszerfüggő anyjáról, és arról, gyerekként milyen volt képzelt patkányokat elkergetni, amelyeket hallucinált, és észlelni, hogy az asszony folyamatosan és hangosan szexel valakivel, aki nem az apja. Igazából az egész kötet egyetlen, jól megírt jelenete az, amelyben majdnem felnőttként találkozik újra az anyjával, aki újra gyereket vár.

És akkor megláttam anyámat. Alig ismertem rá. Vagy harminc kilót hízott, és nagy, gömbölyödő hasa volt. Megkérdeztem, terhes-e. Azt mondta, hogy igen. Nem volt részeg, nem akart bántani. Néztem azt a dagadt, zsíros hajú nőt a gömbölyödő hasával, a remegő szájával, az izzadt homlokával, és mindent megértettem. Anyám és apám tönkretették egymást. És örökre nyomot hagytak bennem és mindkét húgomban. Tudtam, hogy örökké hordozni fogjuk a rossz döntéseik következményeit.

Rettenetes stílus

Ritka nagy tragédiája a magyar könyvkiadásnak, hogy egyébként érdekes életű emberekről milyen pocsék minőségű könyveket nyomtatnak ki. Többszáz oldalas kötetekről beszélünk, amelyeket valószínűleg nem olvasott el józan ítélőképességű ember, mert sem a megfogalmazásra, de még a személynevek leírására (Lipptai Klaudia) sem vették igazán a fáradságot. Íme, néhány szó szerinti idézet.

  • Második helyezést értem el. Nem is volt nehéz, hiszen összesen csak ketten indultunk. Egy lány meg én. Na, az a lány úgy énekelt, hogy csak lestem. Aztán két hónap múlva meghalt, mert leukémiás volt. Sajnáltam, mert szép, jól tanuló lány volt.
  • Közben találkoztam egy emberrel, D. Csabával, aki kungfumester.
  • A velencei kalmár című darab utolsó előadásán én kerültem a tréfa szenvedő alanyává.
  • Az Alföldi Gyermekszínpad és a Légy jó mindhalálig előadás gyerekszereplőivel egyesülve bemutatásra kerül a Nincs többé iskola.
  • Nem értik, hogy én a klubban nem csak iszom, hanem figyelek, gyűjtöm a mások által előadott történetek tanúságait?
  • Ha nagy ritkán volt szinkronom, elmentem, de a kollégák szemében éreztem a számból áradó alkohol bűzének sikító hangját.
  • Amikor én játszottam vele, mindig elromlott, széttört, bekrepált. Valószínűleg azért, mert nem volt kultúrám a játékok alkalmazásához.

Az olykor kisiskolás, olykor szóvivős megfogalmazás még nem minden: hősünk, egyéb stilisztikai, nyelvi eszközök híján azzal hangsúlyozza mondanivalója fontosságát, hogy vaktában hajigálja a felkiáltójeleket, és egyes szavakat végig nagybetűvel ír. A krémes szót például végig, sőt, kötőjelezi, KRÉMES-t szeretne enni, de volt kollégája, aki RUMOT rummal ivott. A nőket pedig következetesen hölgyeménynek hívja. Ha ez még nem volna elég, minden fejezet végén, csillagozás után összefoglalja a lényeget, mint egy állatmesében, hogy még a legegyügyűbb olvasó is megértse a történet tanulságát.

Az igazi borzalom

a sajtó is megkapja

Ezt a három csapást méri Damu Roland a bulvárújságíró-társadalomra:

„A rosszindulatú bulvárfirkászok sorozatszínésznek hívtak!”

„Valószínűleg a bulvárújságoknak fogalmuk sincs arról, milyen volt Hollósi Fricivel egy darabban játszani a Lüzisztrate előadásában.”

„A sajtó szétszedte az ügyet, de sosem a lényegről írt. Támadták Ruttnert a kalmopyrines példája miatt. Az ostobák nem értették, hogy mi is itt a lényeg.”

Azonfelül, hogy egy pocsékul megírt könyvről van szó, és Damunak tényleg szánnivaló gyerekkora volt, amely bizonyára nagyon sokat tett azért, hogy ilyen felnőtt legyen belőle, még valamire ki kell térni. Arra, hogy a színészről szóló könyv azt üvölti: az erőszak tök oké! És itt most nemcsak olyan kiszólásokról van szó, mint a „sehogy sem tudtam alárendelt szerepet játszani. Ha valaki sértegetett, visszaszóltam. Ha pedig már sokszor szemtelenkedett és cikizett valamiért, akkor leütöttem”.

A kötet ismerteti azt a 2001-es esetet, amikor – szerinte – dulakodás után meglökött egy nőt, akivel akkor épp együtt volt, és „rosszul esett”. „Másnap az összes szinkronstúdió attól volt hangos, hogy összevissza vertem Pannit, és egy magánklinikán fekszik. [...] A szinkronstúdiók nagy része nem hívott. Elhatárolódott tőlem, kirekesztettek. Csupán a Balogh-Mix Stúdió és a Mikroszinkron gondolta úgy, hogy a színészek magánélete a sajátjuk, és ők csak azzal foglalkoznak, hogy a Damu a a melóhelyén hogyan teljesít. ” És ez szerinte így rendben van. A történtek után kapott két év felfüggesztettet, az ehhez fűzött kommentárja a következőképpen hangzik.

Onnantól kezdve a kollégák nagy része nem is köszönt. És pont olyanok, akikről tudtam, hogy folyamatosan verik az asszonyt és állandó a balhé. [...] Aztán odajött egy másik kolléga, aki azt mondta, hogy milyen szemétláda vagyok. Na akkor elmagyaráztam neki, hogy meg ne próbáljon felettem ítéletet mondani. Mert én pontosan tudom, hogy múlt héten fejbe dobta a feleségét egy doboz tejföllel, mert sós lett a leves, amit vacsorára készített a neje.

Feleslegesek volnának erről a témáról további idézetek: a Damu-könyv többször említ olyan, nők elleni erőszakról szóló eseteket, amelyekről tudott, mégsem szólt senkinek. Egy testi sértéses eset ismertetése után azért beszúrja: „mindig utáltam a fantom embereket, akik csak mások háta mögött mertnek szólni”.

Összegzés

Ezt a Damu Roland életéről szóló könyvet rossz stílusban, élvezhetetlenül, időbeli ide-oda ugrásokkal írták meg, olykor felesleges tényeket ismertetve. Gyakorlatilag normálisnak állítja be az erőszakot, és alig szerepel benne valaki, aki nem érezheti az említési körülményeit sértőnek. És már készül a folytatás.