horoszkóp
09-voksanvirag-150917-IMG 4347

Voksán Virág szerint elszabadult a pokol, amióta nem kötelező a DJ-vizsga

2015.09.19. 10:19

Hallott mostanában bármit is Voksán Virágról? Nem? Hát pont ezért kerestem meg őt. Meg azért is, hogy mondja már el, mégis miért szabadult meg a szája nagyrészét eddig alkotó szilikontól. Mert ha nem vette volna észre, már nem is olyan nagy a szája a DJ-nek. De a plasztikázáson kívül beszélt még a magukat DJ-nek nevező, de hozzá nem értő celebnőkről, sőt egy egészen fontos magánéleti dolgot is megosztott a Velvettel.

Egy évvel ezelőtt szedettem ki a szilikont a számból két oldalt. Még 2007-ben csináltattam meg, akkoriban pedig még divat volt, hogy a száj oldalára is töltöttek. Azért szedettem ki, mert túlságosan természetellenes volt a formája. Középen a felső ajkamban viszont még maradt egy pici szilikon, alul pedig soha nem is volt.

Voksán azt is elmondta, próbálkozott azzal a felszívódó injekcióval is, amit a Kardashian klán legkisebb tagja, Kylie Jenner használ, de neki nem vált be, mivel csomósodott és fájt. A legfiatalabb Jenner lány kapcsán azt is elmondta, nem tetszik neki, hogy ma már tinédzserkorú lányok is kés alá fekszenek.

Beteges. Szerintem komoly énképmódosulás van azoknál a lányoknál, akik 16-17 évesen műtéten gondolkodnak. Veszélyesnek tartom a plasztikai műtéteket 18 év alatt, sőt 20 éves kor alatt is. Hiszen akkor még minden változik. Az orr is még nő, formálódik. Szerintem egy horror, ha valaki ehhez hozzányúl 18 éves korában.

Igaz, azt is hozzátette, hogy tizenévesen már ő is tudta, hogy változtatni szeretne magán ezt-azt. Viszont az első műtétre csak 22-23 éves korában szánta rá magát. Külsején pedig azért változtatott ilyen drasztikusan, mert mint mondta, maximalista.

A mellemet és a számat azért csináltattam meg, mert azon nem tudtam edzéssel, vagy táplálkozással változtatni. Nekem ez a Barbie-babás külső tetszik. Kislánykoromban is tizenvalahány Barbiem volt. Lehet, hogy onnan maradt meg bennem ez az ideál.

Egyébként ön valószínűleg rosszul tudja, és azt gondolja, Voksán előbb volt Playmate, és csak a hirtelen ismertség hatására jött rá, hogy DJ-znie kell. Hát én is rosszul tudtam, de Voksán most elmondta, hogy már a versennyel egy időben elkezdett diszkózni tanulni. Sőt, külön kiemelte, hogy a főiskolát is akkoriban végezte el.

Sosem szándékoztam csak a külsőmből megélni. Mindenképpen szerettem volna olyannal foglalkozni, ami tartalmas, ami nem a külsőről szól, de nem voltam ellene, hogy legyen részese, vagy segítője a külsőm ennek a folyamatnak. Viszont semmiképpen sem hagytam, hogy nagyon eltolódjanak ezek a hangsúlyok.

Mikor arról kérdeztem, hogy még mindig megkapja-e, hogy ő csak egy szilikonmaca, akit odaállítottak a DJ-pult mögé, azt mondta, már legalább 3-4 éve nem kap hasonló megjegyzéseket, de hosszú folyamat volt, mire az emberek elfogadták, hogy egy Playboy-címlap és a DJ-skedés összefér. Főleg ha az embernek van egy OKJ-s vizsgája, és okleveles DJ. Mert Voksán az, és erre baromi büszke. Annak pedig egyáltalán nem örül, hogy ez a vizsga már nem kötelező.

Mióta eltörölték ezt, elszabadult a pokol, és bárki lehet DJ, aki a hasára csap. [...] Manapság rengeteg olyan női DJ van, aki vagy topless, vagy egyszál pici kis fehérneműben zenélget, ami nem oké.

Voksán szerint ez kelet-európai specialitás, amibe természetesen Magyarország is beletartozik.

Rengeteg olyan női DJ van főleg Ukrajnában, Oroszországban, például volt szépségkirálynők, akiket odaállítottak a DJ pult mögé a menedzsereik, vagy a férjük, akik összerakták a szettjüket, hogy tessék, csinálj úgy, mintha zenélnél. Ez már egy iparággá fejlődött, ezekben az országokban, de Magyarország is ehhez a kelet-európai régióhoz tartozik, ahol ez erősen divat.

Sőt, ugyanez a véleménye Paris Hiltonról, aki lehet, hogy Cannes-ban csinál bulikat, de érteni ugyanúgy nem ért a keverőpulthoz, mint bármelyik magát DJ-nek nevező glammodell. Na de nem csak Hiltont hívják klassz külföldi bulikba, Voksán Virág

pár hét múlva Koreában fog játszani egy fesztiválon, november második felében pedig Japán turnéra indul
.

És nem csak karrierjében ennyire menő mostanában, hanem magánéletében is, mert annak elenére, hogy pár éve még azt nyilatkozta, kicsit elege van és inkább egyedül marad, most azt mondta, van valakije.

Nem szoktam sokat beszélni magánéleti, vagy párkapcsolati dolgokról, de már tíz hónapja együtt vagyok valakivel, akivel együtt is élünk. Annyit lehet róla tudni, hogy civil, nem ismert ember. Soha nem is volt ismert ember a párom.

Pasijával egyébként hosszú távra terveznek, legalábbis ez jött le abból, amivel Voksán lezárta a beszélgetést:

Most lettem 32 éves, és úgy 35 előtt szeretnék gyereket. Azt lőttem be a felső határnak, úgyhogy pár éven belül, ha úgy alakul, akkor nem mondok nemet.