Bár Szily Nóra LifeNetworkön futó beszélgetős műsorának háttere annyira retinagyilkos, hogy már egy perc után is a legdurvább migrént érzi az ember, érdemes volt végignézni a szombati adás mind a huszonnyolc percét, amiben
A téma ugyanis a sztereotípiák és mások beskatulyázása volt, Szily Nóra és Zimány mellett pedig ott volt még Felházi Anett pszichoterapeuta is, akinek segítségével gyakorlatilag öt perc után arra a konklúzióra jutottak, hogy az emberek csakis azért ítélkeznek bárkiről vagy bármiről is, mert IRIGYEK.
Tényleg nagyon hosszú volt ez a fél óra, de kétségkívül akadtak benne izgalmas részek. Például Zimány hosszú, és egészen értelmetlen, illetve összefüggéstelennek tűnő panasza, amit most szó szerint idézek:
Az az érdekes út, amit én így utólag, most 29 évesen észreveszek 14 éves koromtól, ugye a sajtó előtt nőttem fel gyakorlatilag, és ezekkel az előítéletekkel egy ideig még nem szembesültem. Azért nem, mert nagyon fiatal voltam, és naiv, és éltem kifelé. Soha nem mondanám, mert nem voltam buta, de nem szembesültem, mert nem foglalkoztam vele. És aztán a későbbiekben, ahogy elkezdtem érni, és nő lenni, és kicsit jobban befelé élni, és a belső értékekkel foglalkozni, és... hát ahogy felnő egy nő igazából a 10-15 év alatt... akkor viszont rettenetesen elkezdett zavarni, és nem nagyon értettem, hogy miért van! Hiszen voltam egy 15 éves kislány, egy Britney-hasonmás, aki utána megnyert szépségversenyeket, aztán adódtak ugye az életében lehetőségek, hogy az agyát is használja, akár a műsorvezetéssel, vagy ugye az iskolában, és aztán én így elkezdtem változni, de az emberek megragadtak ott egy szinten, ahol én elkezdtem ismert lenni.
Szerencsére Szily Nóra a fentieket összefoglalta egy mondatban; Zimányt az zavarja, hogy nem fejlődött a róla alkotott kép azzal a fejlődéssel, amit ő maga bejárt.
De csak ezután jött csak a beszélgetés legjobb része, amiben
Érdemes ezen elgondolkodni, hogy ez miért történhet így. Hogy milyen skatulyákat állítanak az emberek föl. Ha belegondolunk, hogy mondjuk egy kamaszlánynak megbocsátható, hogy kvázi színésznősködik, vagy britneyspearskedik, vagy modellkedik, de azt, hogy még okos is legyen, azt azért nagyon nehéz bevételezni! És akkor itt ránézhetünk a saját irigységünkre, negatív érzéseinkre, és akkor ennek mentén pedig elkezdem a másikat leértékelni. Ez a bűnbakképzés, ami azt jelenti, hogy elkezdem a másikat felelőssé tenni a saját problémáim miatt. Rögtön kerítek egy csoportot, vagy a csoportnak a képviselőjét, hogy ő tehet róla. Mert versenyhelyzetben elveszi a lehetőséget, ő miatta van, és minél távolibb, és minél általánosabb, annál inkább okolhatom őt. Hát ezt ismerjük a történelemben, egészen a holokausztig vezetett az, hogy akkor van egy bizonyos embercsoport, aki miatt nekünk nagyon rossz.
Azt hiszem ezt igazából már felesleges is fokozni, de a Kedves Ferenccel gyereket tervező glammodell mondott még pár érdekességet, amit muszáj megosztanom. Például panaszkodott még arról, hogy őt tényleg annyira beskatulyázzák, hogy interjúkban is csak erről tudnak vele beszélgetni, és neki minden egyes alkalommal mindent cáfolnia kell. Csak remélni merem, hogy észrevette, hogy ebben az interjúban is pont ezt tette.
Szomorkodott amiatt is, hogy nem talál terepet arra, hogy kiadja magát, sőt, azt is elmondta, hogy nemrégiben majdnem szakember segítségét kérte.
Komolyan ki merem jelenteni, hogy a múltkori sztoriknál én gondolkodtam, hogy elmegyek egy pszichológushoz, mert szerintem komoly személyiségtorzulásokat is tud okozni egy-egy ilyen támadás.
Hogy itt pontosan milyen sztorikra, vagy támadásokra gondolt, azt már nem fejtette ki, azt viszont igen, hogy
Pont, mint azoknak a fiataloknak, akik szerinte elfelejtik, hogy az Instagram, vagy a Facebook csak egy látszatvilágot mutatnak be, ami szerinte nyomasztó helyzetet is kialakíthat. Ezt nem én mondom. Ő mondta. Úgyhogy most gyorsan kattintson is át Zimány Instagramjára, és tanulmányozza azt.
De előtte még tudja meg, miért jött össze Kedves Ferenccel:
Ha vesszük csak magát a sztorit, hogy két sikeres ember összejön egymással, akkor abban csak inspiráció van emberileg. Szóval megint csak az van, hogy senki nem ismer sem engem, sem pedig a Fecót személyesen. De az ismerőseink tudják, hogy két olyan emberről van szó, akiknek nagyon nagyon egyforma az értékítéletük az életről és a gondolkodásról.
És ha ezek után úgy érzi, mégis megnézné az interjút, hajrá: