Már nem titok, hogy Charlie Sheen az a HIV-pozitív színész, akiről napok óta pletykálnak. Hosszú, őszinte interjút adott, beszélt a zsarolóiról, akiknek dollármilliókat fizetett, hogy tartsák a szájukat, a jelenlegi állapotáról, és a bejelentés következményeiről, hogy mi várhat rá ezután. 

Az 50 éves színész nagyjából négy éve tudja, hogy fertőzött, ennyi idő alatt rengeteg nővel volt, akik jogi lépéseket tehetnek. Sőt, van, aki már tett is, a jó hír viszont, hogy nem azért perelték be (hogy egyedi esetről van-e szó, vagy többen perelik, azt egyelőre nem tudjuk), mert valakit megfertőzött volna. A prostituáltakról természetesen nincs infónk, képünk, de a következőkben listába szedtük, kik azok a hölgyek, akikkel a színész (nagyjából) felvállalta a kapcsolatát, afférját 2011 óta. Persze ezt a szedetet aligha nevezhetjük a jéghegy csúcsának, talán még Sheen sem tudja összeszámolni az összes nőt. 

Brooke Mueller, 2008-2011

Bár 2009 körül szakítottak, elváltak, de még 2011-ben is lehetett arról hallani, hogy újra összejöttek. A következő évig már nem húzták ki. Mivel pontosan nem tudjuk, hogy a színészt mikor diagnosztizálták, abban sem lehetünk biztosak, hogy Muellerrel együtt voltak-e még. Az év viszont stimmel. 

Natalie Kenly, 2011

Nem volt hosszú életű kapcsolat, de 2011-ben történt. Kenly egyébként nyilatkozott is Sheen bejelentésével kapcsolatban: 

Ő nem egy szörnyeteg. 

Kenlyt és Sheen ezen korszakához köthető nőket csak úgy emlegetik, hogy az ISTENNŐK.  De úgy is fogalmazhatnánk, hogy a pornós hárem tagjai ők.

Bree Olson 2011

Olson az imént említett klub tagja, és azon exek egyike, akik elsőként érezték fontosnak, hogy nyilatkozzanak valamit Sheen betegségével kapcsolatban. Twitterén közvetítette, hogy éppen HIV-tesztre igyekszik. Bree Olson amúgy pornós, de a színésszel való kapcsolata kérészéletűnek bizonyult

Kacey Jordan, 2011

Szintén pornós, szintén 2011. Jordan állítólag öngyilkossággal is próbálkozott (nem Sheen miatt), érzelmileg labilis korszakát élte, de később cáfolta az öngyilkossági kísérletet. 

Georgia Jones 2013

Egy pornós. Meglepődött? Nem kell. 2013-ban éltek egy ideig boldogan

Jayme Langforddal, Jana Jordannel, Celeste Starral, 2013

Három a hárem. Pornósok, 2013-ban Charlie Sheennel vakációztak

Brett Rossi, 2014

Az utolsó pornószínésznő. Majdnem össze is házasodtak, aztán nem. Állítólag Rossi nem tudott Sheen állapotáról.