tk3s 528771 005

A 78 éves Bill Cosby akár 10 év börtönt is kaphat

2016.01.02. 09:33

„Bill Cosby jelenlegi egészségi állapotának semmi köze a védelemhez ebben a megalapozatlan vádban. Az egészségi állapota szerint egy 78 éves vak férfi, ez nem a védelem stratégiája, hanem tény" – nyilatkozta Bill Cosby ügyvédje, Monique Pressley az NBC Todaynek. Az ügyvédnő azt is hozzátette, védence ártatlan. Továbbá hangsúlyozta, hogy a bíróság nem úgy működik, ahogy a média, azaz ha a megfelelő emberről előkerül egy fotó vagy egy történet, az csak egy légből kapott dolog, nem pedig tény. Az ügyvédnő azután adott interjút, miután az ügyfelével szemben a pennsylvaniai bíróság szexuális bántalmazás miatt vádat emelt. 

Bill Cosbyval szemben a pennsylvaniai bíróság  2015. december 30-án három vádpontot fogalmazott meg egy 2004-es esettel kapcsolatban. A komikust súlyosbított illetlen támadással vádolják, ami a pennsylvaniai jog szerint azt jelenti, hogy egy testrészével behatol valakibe, aki erre nem adott engedélyt, továbbá azt is jelenti, hogy a behatoló megvonta azt a lehetőséget az áldozattól, hogy nemet mondjon. Például azzal, hogy drogot adott neki, azaz öntudatlan állapotában szexuálisan bántalmazta.  

Az ügyvédek szerint Cosby ártatlan, felmentést akarnak

A súlyos vádak miatt a  CNN  riportja szerint akár tíz év börtönbüntetést is kaphat Cosby, ami a 78 éves korát nézve azt is jelentheti, hogy akár élete végéig börtönben lehet. A szokásos eljárás az, hogy ilyen ügyekben 2-3 év börtönbüntetést szab ki a bíróság – mondta Pennsylvania államügyésze, Michael Skinner a Time-nak. Cosby ügye azonban nem hétköznapi eset. A bíróság január 14-én hallgatja meg Bill Cosbyt, aki tagadja az őt ért vádakat, annak ellenére, hogy több mint ötven nő állítja, bedrogozta és megerőszakolta őket. 

Bill Cosby egymillió dollár ellenében szabadon távozhatott a bíróságról –az óvadék összegének 10 %-át kellett egyelőre befizetnie. A vád ismertetése után a cheltenhami rendőrörsön rabosították. A komikus ügyvédnője, Monique Pressley a bíróság döntése után azt nyilatkozta:

Az ügyfelem ártatlan.

Az ügyvéd azt is kijelentette, hogy a védelem minden erejével azon lesz, hogy bizonyítsa, igazságtalanak a vádak, és Bill Cosbyt felmentsék a bíróságon. 

Az ügyész kéri azokat a nőket, akik érintettek, hogy jelentkezzenek 

A komikus ügyvédje az NBC-nek azt is elmondta, tudomása szerint az ügyész azt kérte az állítólagos áldozatoktól, hogy jelentkezzenek az ügyészségen – ami azt jelenti, hogy a több évtizeddel ezelőtti erőszakos támadások részletei nyilvánosságra kerülhetnek.  Most egy 2004-es januári esetet tárgyal a bíróság, amit Andrea Constand indított: a nő a munkája során ismerkedett meg Cosbyval, a Temple Egyetem baseball csapatánál dolgozott, amikor találkoztak. Bill Cosbyt a bizalmába fogadta, mentora és barátja lett, amíg a férfi egyik este fel nem hívta magához a philadelphiai otthonába. Andrea Constanddal tablettákat vetett be, alkoholt itatott, majd megerőszakolta, a nő 2005-ben a bírósághoz fordult, de a keresetet bizonyíték hiányában elutasította a bíróság.

A nő évek óta próbálkozik bizonyítani az igazát, azonban arra feltehetően senki nem számított, hogy több nő is hasonló erőszakról vall, egyikük a Washingtonpostnak is elmondta, mi történt vele. A mostani eset tárgyalásán több nő is vallhat, például Judith Huth, aki azzal vádolja Cosbyt, hogy 1974-ben a Playboy házban megerőszakolta őt – Huth akkor 16 éves volt. 

Hogy miért pont a 2004-es eset miatt áll a bíróság elé Cosby, annak politikai oka is lehet: az újonnan megválasztott kerületi ügyész, Kevin Steele a megválasztása után azonnal újranyitotta az ügyet – a kampányában ezt ígérte ugyanis. 

Érdekességek az ügyben:

  • A felesége, Camille Cosby várhatóan tanúskodni fog, a komikus 1964-ben 19 évesen vette el feleségül.
  • Több, eddig ismeretlen ügy is előkerülhet Cosbyról.
  • Polgári peres eljárás is várható, ugyanis néhány nő több évtizeddel ezelőtti bántalmazásról vallott, az idő miatt a törvény szerint nem büntethető büntetőeljárásban Bill Cosby.
  • Az ügyvéd szerint politikai focimeccsről van szó Bill Cosbyval szemben, az újonnan megválasztott Montgomery megye kerületi ügyésze, Kevin Steele megígérte, hogy vádat emel Cosbyval szemben, még a kampánya idején.