Mi a szcientológia?

Egy egyháznak nevezett szervezet, amelynek elveit és működési rendszerét L. Ron Hubbard író találta ki, 1953-ben. Akkoribban még életmódjavító filizófiaként hivatkoztak rá, mostanra vallásnak nevezik, a gyakorlását pedig technológiának. 

Sokszor írtunk róla, főleg olyan emberek miatt, akiket éhbérért dolgoztattak, vagy halálra gyógyítottak, akaratuk ellenére fogva tartottak, fizikailag és lelkileg is bántalmazták, esetleg addig zaklattak, amíg családjuk védelme érdekében menekülőre nem fogták.

A szcientológiáról írt összes cikkünket itt tudja böngészni.

Laura DeCrescenzo beperelte a Szcientológia Egyháza nevű szervezetet, mert tizenhét évesen abortuszra kényszerítették. Mint az LAist írja, már 2009-ben bírósághoz fordult, de a szervezet ügyvédei eddig elérték, hogy az üggyel ne foglalkozzon a bíróság.

DeCrescenzo tizenkét évesen kötötte meg az az egyházban szokásos szerződést, amelynek értelmében a lelkét egymilliárd évre a szcientológusokhoz köti. Ez 1991-ben történt, az abortuszt öt évvel később kényszerítették rá, amikor már a szervezet Sea Org nevű részlegében foglalkoztatták. (Erről korábban már írtunk: a legfontosabb „egyháztagok” kerülnek ide.) Az abortuszkényszer mellett azt is felhozza a szcientológusok ellen, hogy indokolatlanul fogva tartották, lelkileg terrorizálták, és munkavállalóként is kizsákmányolták.

Mi történt pontosan?

DeCrescenzo tizenhét évig volt a szervezet tagja. Tizenhét évesen szembesült azzal, hogy teherbe esett, a férje pedig egyáltalán nem örül ennek. (Fogamzásgátló tablettát szedett, de ezt nem sokkal a teherbeesése előtt abbahagyta.) A beadványa szerint az egyház azzal fenyegette, hogy ha nem veteti el a gyereket, akkor nem lesz munkája (itt írtunk arról, mennyire indokolt félelem ez), utcára kerül, és soha többé nem találkozhat a férjével. Ráadásul az összes elvégzett tanfolyam árát ki kell fizetnie, hiszen már nem dolgozik cserébe a szervezetnek.

A nő ezután még tizenkét évig maradt szcientológus.

Elmondása szerint mindez jellemző gyakorlat a magát egyháznak nevező szervezetben. A cél, hogy a nők minél több munkát végezhessenek, ahelyett, hogy gyerekekkel foglalkoznának, és így kiesnének a rendszerből - és így gyerekgondozási járulékot sem kell fizetniük nekik.

A periratok szerint DeCrescenzo 2004-ben kilépett a Sea Orgból, de csak négy évvel később hagyta maga mögött a szervezetet teljesen. Döntésében közrejátszott, hogy rátalált egy online fórumra, amelyen egykori szcientológusok osztották meg egymással a gondolataikat.

Minderre Bert Deixler, a Szcientológia Egyházának ügyvédje azt mondta, hogy egy bíróságnak semmi köze az ilyesmihez.

Nem helyénvaló, hogy egy világi bíróság vallási gyakorlat ügyében nyomozzon. [DeCrescenzo ügye] hitbéli kérdés.

Ön szerint van joga egy szervezetnek abortuszra kényszeríteni és egzisztenciális krízissel fenyegetni egy nőt, akit már gyerekfejjel is foglalkoztattak?

És most más

Hamarosan megjelenik az az életrajzi jellegű könyv, amelyet Ron Miscavige írt. A férfi fia David Miscavige, a Szcientológia Egyházának jelenlegi vezetője, akivel nincsenek jóban - apuka ezért is hagyta ott a magát egyháznak nevező szervezetet. (A könyvről itt írtunk.)

A Hollywood Reporter most arról ír, hogy a szcientológusok nem tettek le arról, hogy valamiképpen megakadályozzák a kötet kiadását. Ugyanis, noha még nem olvasták, így fogalmuk sincs, mi áll benne, de álláspontjuk szerint biztos rosszat és hazugságokat ír róluk. Úgyhogy felbérelték a londoni Johnsons Solicitors nevű ügyvédi irodát, amely rágalmazási, illetve médiával kapcsolatos ügyekre specializálódott, legalábbis a honlapjuk szerint. Ők írtak levelet a könyvet Angliában kiadó Silvertail Booksnak, amelynél május 3-án jelenik meg a kötet. (Ugyanilyen levelet kapott az amerikai terjesztő, a St. Martin's Press is.) 

Ahogy kétségkívül tisztában vannak vele, az Egyesült Királyság és Írország rágalmazásra vonatkozó törvényei mind az egyéneket, mind a vallási szervezeteket szélesebb körű védelem alá helyezik, mint az Egyesült Államok jogi szabályozása. [...] Ezúton figyelmeztetjük önöket a kérdéses könyv súlyosan rágalmazó mivoltára. Ennek értelmében, amennyiben az elkövetkezőkben  - az igazságot figyelmen kívül hagyva - folytatják a könyv forgalmazására tett lépéseket, ügyfelünknek nem lesz más választása, mint hogy megtegye a szükséges jogi lépéseket

A lap ehhez azt teszi hozzá, hogy bár valóban szigorúbbak arrafelé a rágalmazással, illetve rossz hírnév keltésével kapcsolatos törvények, 2013-ben pont azért egészítették ki azokat, hogy jobban védjék a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a közérdekű témák, tények nyilvánosságra hozatalát.

A kiadó a lap kérdésére azt válaszolta, a levél semmin sem változtat, a szöveget pedig jogászokkal vizsgálták meg. A végeredményre büszke, 

Ron története fontos, ő pedig bátor, amiért elmondja.
 

Mégis mi van a könyvben?

A kötet tartalmáról eddig azt lehet tudni, hogy a szervezet jelenlegi vezetője, az apja szerint

  • az ellenfeleit kijátszva szerezte meg a hatalmat az alapító L. Ron Hubbardtől;
  • a kaliforniaia Hemetben található szcientológiai bázison megdöbbentő körülmények uralkodnak, a személyzetet pedig akarata ellenére fogvatartják;
  • számos szcientológus nélkülözésben, fizikai erőszaknak kitéve él olyan, börtönszerű körülmények között , mint amelyekről itt írtunk;
  • Miscavige magánnyomozókkal figyeltette meg az apját, nehogy keresztbe tehessen hatalmi törekvéseinek, vagy nehéz helyzetbe hozza az „egyházat”.

Mindezekről, vagy hasonlókról egyébként sokfelé lehetett már olvasni, ha máshol nem, Lawrence Wright Going Clear című könyvében. Ebből azóta film készült, Magyarországon is bemutatták. Érdekesség: a Going Cleart eddig nem merték kiadni Nagy-Britanniában, de hamarosan ugyanennél a Silvertail-nél az is megjelenik.

Magyarországon

Bonyai Péter egykori szcientológus nemrég azt írta a blogján, hogy David Miscavige hamarosan Magyarországra jöhet, de azóta sem derült ki, hogy mikor. Ezt már csak mi tesszük hozzá, de talán a szcientológusok új, Váci úti központjának megnyitójára szeretnék meghívni - igaz, először a környéken élőket kellene valahogy meggyőzniük, hogy ne tiltakozzanak ellenük annyira. (Most úgy tűnik, május közepén megnyitják.)

A központ az Ideális Org nevet kapta, a lényeg, hogy a szcientológusok ott tudjanak elmélyülten foglalkozni a szcientológiával. Ha ez egy hagyományos értelemben vett egyház lenne, templomnak nevezhetnék - olyan templomnak, amelyben hatvan főt kiszolgáló kávézó, és huszonnégy fős méregtelenítő van. Az épület elvileg egy 330 fős közösséget fogad be, kár, hogy a kápolnának nevezett helyiségükbe nem férnek be mind, mert az 300 fős. De egyelőre 188-an vannak, úgyhogy akkor is kényelmesen elférnek majd, ha sokan maguk mellé teszik a táskájukat, a székre.