Mi a szcientológia?

Egy egyháznak nevezett szervezet, amelynek elveit és működési rendszerét L. Ron Hubbard író találta ki, 1953-ben. Akkoribban még életmódjavító filizófiaként hivatkoztak rá, mostanra vallásnak nevezik, a gyakorlását pedig technológiának. 

Sokszor írtunk róla, főleg olyan emberek miatt, akiket éhbérért dolgoztattak, vagy halálra gyógyítottak, akaratuk ellenére fogva tartottak, fizikailag és lelkileg is bántalmazták, esetleg addig zaklattak, amíg családjuk védelme érdekében menekülőre nem fogták.

A Szcientológia Egyháznak nevezett, sokat támadott szervezet vezetője David Miscavige, aki elég nagy befolyású ember. Ő érte el, hogy a szervezet adómentességet kapjon az Egyesült Államokban (abból élnek, hogy tanfolyamokat és szolgáltatásokat adnak el, rettentően sok pénzért), és egymás után szerzi a szuperebbnél szuperebb épületeket a szcientológusoknak. (Így az ő munkájának köszönhető például az is, hogy magyar szcientológusok külföldön, gyakorlatilag fizetés nélkül dolgoznak ezekben-ezeken a szervezetnek.)

Na, az ő édesapja, Ron Miscavige, aki negyven évig volt a szervezet tagja, de 2012-ben kilépett, tavasszal pedig megjelenik a memoárja (Ruthless: Scientology, My Son David Miscavige, and Me), amely javarészt arról fog szólni, milyen személyes tapasztalatokat szerzett ezalatt.

A kötet május elején jelenik meg, a kiadó közleménye szerint pedig azt fogja bemutatni, hogyan jutott a David Miscavige a szcientológia csúcspozíciójába. Biztosan van mit mesélnie, mert úgy tudni, a két férfi kapcsolata rettentően rossz. Ízelítőül: az L.A. Times korábban arról írt, hogy Miscavige magánnyomozókat küldött, hogy az apja után kémkedjenek. Attól tartott ugyanis - ezek szerint joggal -, hogy nyilvánosságra hozza a szcientológusok olyan belső ügyeit, amelyek mindannyiukra, de főleg rá, rossz fényt vethetnek. (Ez, mármint a nyomoztatás, megfigyeltetés bevett gyakorlatnak számít.)

Beállt a sorba

Mostanában egyre több olyan írás jelenik meg, amely a szcientológia nem kommunikált oldalát mutatja be. Más csak Miscavige rokonságában ez a második, hiszen unokatestvére, Jenna Miscavige is írt egy könyvet (Túl a hiten: Titkos életem a szcientológiában, és szívszaggató megmenekülésem).

Tavaly nyáron jelent meg a Going Clear című film (magyarul a Szcientológia, avagy a hit börtöne, a Dívány kritikáját itt olvashatja el), amely ugyancsak ezzel foglalkozik. A film alapja ugyancsak egy könyv: Lawrence Wright írta, itt olvashatnak róla részletes ismertetőt. 

És ugyancsak tavaly írta meg - Troublemaker, vagyis Bajkeverő címmel - a szcientológia kötelékében töltött idejéről szóló visszaemlékezését Leah Remini színésznő, akit például a Férjek gyöngyéből ismerhetünk. (Sok híresség szcientológus, csak hogy néhányukat említsük: Juliette Lewis,John Travolta, Danny Masterson és természetesen az örök reklámarc, Tom Cruise.) 

Ha viszont magyar szerző tapasztalataira kíváncsiak, mindenképpen ajánljuk Bonyai Péter könyvét, a Szcientológus voltam című kötetet, vagy a témáról írt blogját - sokat látott, csúcsvezető volt.

A kiugrott szcientológusok közül nemcsak a celebek, vagy a fontos beosztásban lévők szoktak kitálalni - Anette Johansen például nem lett volna híres, ha el nem kezd blogolni a tapasztalatairól, és nem árulja el, hogy majdnem összehozták Tom Cruise-zal.