Rengeteg fontos dolog történt a celebvilágban tíz évvel ezelőtt. Akkoriban még senki nem tudta, ki az a Lady Gaga, vagy kik azok a Kardashianék, és Justin Bieber is csak egy kisfiú volt.

  • 2006 az az év volt, amikor Britney Spears, Lindsay Lohan és Paris Hilton együtt lógtak
  • Illetve amikor Paris Hiltont és Nicole Richie-t is letartóztatták ittas vezetésért
  • Paris Hiltonnak 3 napot, Richie-nak csak 82 percet kellett börtönben töltenie
  • Britney Spearst pedig azért kapták el, mert terhesen, másik gyerekével az ölében vezetett
  • Egyébként ebben az évben váltak külön férjével, Kevin Federline-nal
  • 2006-ban egyébként így néztek ki Kardashianék
  • 2006 volt az az év, amikor Angelina Jolie bejelentette, hogy gyereket vár Brad Pittől, majd életet adott első közös gyereküknek, Shiloh-nak
  • Lance Bass és Neil Patrick Harris is comingoutoltak – egymástól függetlenül
  • Ashlee Simpson megvált az orrától:(
  • Eddie Murphy tagadta, hogy ő lenne Mel B gyerekének apja – egy évvel később a DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy pedig de
  • Anna Nicole Smith-nek lánya született, fia pedig elhunyt
  • Ryan Phillippe és Reese Witherspoon viszont elváltak
  • 2006-ban jelent meg Kanye West Gold Digger c. száma
  • Rihanna SOS c. száma
  • És Taylor Swift első albuma
  • Justin Biebert pedig ebben az évben fedezte fel Usher
És mindez tíz évvel ezelőtt történt. Ugye, hogy már kellőképpen öregnek érzi magát?