A Való világ 8, amit idén egy kicsit a Big Brother licensze is segít, most már tényleg nagyon elindult. Annyira, hogy az első összefoglalóban rögtön láthattuk, ahogy VV Vivien magából minden értelemben kivetkőzve rohangált fel-alá és ugrált a medencébe.

De nem úgy, mintha nem lenne holnap, hanem mint egy begyógyszerezett kismacska, akinek nem csak a gátlásai hiányoznak teljesen, de az esze is.

Legalább a többi villalakó normálisan reagált a lány viselkedésére – ágyba parancsolták, és elvették tőle az alkoholt. (Vivien meztelenkedése cenzúrázatlanul is kikerült az rtl.hu-ra. Ha érdekli, akkor ide kattintva megnézheti a 18+-os videót.)

Más izgalmat egyelőre nem nagyon mutattak a VV8 játékosai, csak Mici nézett be Lórihoz és Dávidhoz tusolás közben, miközben Tivy kimondta élete legnagyobb okosságát:

A helyzet szituációfüggő.

Illetve Soma próbált meg talán túlságosan is rámászni Zsófira, aki egyelőre kedvesen hárított, de azért megengedte a kissrácnak, hogy pisilés után begombolja a body-ját.

Az összefoglaló végén aztán rászabadították a már bentlévőkre Vikit, aki bájosan bandzsa, és annyira unalmas, hogy utóbbit még ő is többször hangsúlyozta. Elmondása szerint azért ment be a villába, hogy történjen valami a lapos életével, amit annyival szokott kitölteni, hogy a lakótársával horrorfilmeket néznek.

Az első összefoglalót egyébként Nádai Anikó vezette, aki bár nem tudja pótolni Lilu hiányát, de egyelőre jobban teljesít, mint hónapokkal ezelőtt a Farmban