horoszkóp
GettyImages-497871794

Lassan nem marad olyan pár Hollywoodban, akik elválhatnának

2016.09.28. 10:26

Igaz volt a jóslat – Angelina Jolie és Brad Pitt válása bizonyos szempontból csak a kezdet, ugyanis a nagy hírverést kihasználva úgy néz ki, most

még többen adják be a válókeresetet, vagy döntenek úgy, hogy szakítanak.

Egy héttel azután, hogy Jolie bejelentette, válik Pittől, Naomi Watts és Liev Schreiber is kiadott egy közleményt, miszerint 11 év után külön utakon folytatják tovább. Úgy tudni, ennek ellenére gyerekeiket továbbra is együtt nevelik majd. Watts és Schreiber nem voltak házasok, így pereskedés és ügyvéd nélkül is meg tudnak majd egyezni.

Nem úgy, mint Ben Affleck és Jennifer Garner. Utóbbi válóperes ügyvédje az a Laura Wasser, akit Jolie is felfogadott, miután úgy döntött, elég volt a házasságból.

Az, hogy Affleck és Garner házasságában mi volt a probléma, a mai napig nem derült ki pontosan, de hónapokig szóltak arról a pletykák, hogy Ben Affleck összejött a gyerekek dadusával. A válás ellenére továbbra is sok időt tölt együtt a pár, nagy valószínűséggel gyerekeik miatt.

Az idei év másik nagyot szóló válása Johnny Deppé volt. Amber Heard csupán 15 hónapnyi házasság után döntött úgy, hogy beadja a válókeresetet a színésszel szemben. Ez az ügy azért szólt nagyot és azért volt igazán csúnya, mert Heard családon belüli erőszakkal vádolta meg a színészt, erről pedig fényképes bizonyítékai is voltak.

Depp ügyvédje szintén Laura Wasser volt, ez lehetett a színész mázlija. Wasser ugyanis elintézte, hogy Heard visszavonja a vádakat és megelégedjen 7 millió dollárral, amit Depp a nevében jótékony célokra ajánlott fel.

Ebben az évben vált el feleségétől Nicolas Cage is. A pár 12 évet töltött együtt – a színész és a pincérnőként dolgozó Alice Kim 2004-ben találkoztak először. Cage-nek ez volt a harmadik válása, ebből a házasságból egy fia született.

Az igaz szerelemben már tavasszal is csalódhattunk, amikor kiderült, hogy Drew Barrymore három év után válik férjétől, Will Kopelmantól. Természetesen Barrymore-nak is Wasser volt az ügyvédje – egyre gyanúsabb, hogy ez a nő veszi rá a celebeket arra, hogy vessenek véget házasságuknak. Bár inkább arra kéne rávennie őket, hogy házasodjanak össze, mert

lassan nem marad olyan pár Hollywoodban, akik elválhatnának.

Diane Kruger és Joshua Jackson például össze sem házasodtak, de így is megrázó volt szakításuk, a pár ugyanis tíz évet töltött együtt. A hivatalos szakításuk előtt már rég nem lehettek együtt, ugyanis előtte már hónapokig nem jelentek meg sehol sem nyilvánosan.

Egyébként idén szakított Brooklyn Beckham és Chloe Grace Moretz is, illetve Lady Gaga és Taylor Kinney.

Az évből pedig még hátra van három hónap, amibe bőven belefér pár nagyobb szakítás vagy válás.