Nem a szépreményű Rágógumi dal előadója, és nem is Aurelio volt nője, hanem egy harmadik VV Zsófi. a legutóbbi Való Világ egyik korai kiesője küldött el a Velvetnek egy felvételt, amin az látszik, hogy Pumped Gaboval smárol, akinek elméletileg elég stabil barátnője van.

Az egyértelműen Gabo által felvett szürreális jelenet legjobb része:

– A fél rántott hús még benne van a számban.

– Tudom, érzem. 

Megkerestük Zsófit, hogy mégis mire föl juttatta el ezt hozzánk, mire a következőket mondta.

Elegem van abból, hogy Gabo csak szórakozik velem. Pár hete történt ez, azóta írogat. Most is azzal jött, hogy menjek át, ismételjük meg a múltkori estét, de unom, hogy folyton kihasznál. 

Gabót is próbáltuk elérni, de nem nyilatkozott, pedig jó lett volna megtudni, hogy most mi a helyzet közte és barátnője, Sebestyén Ági között, akivel a Nyerő Páros ideje alatt jól megvolt, sőt, a hamarosan induló közös reality-jük első videóiból is az jött le, hogy minden oké.