Egyszerűen képtelenség összegyűjteni az Oscar-díjátadók összes legviccesebb pillanatát, 87 év - lássuk be -  igazán soknak tekinthető ebből a szempontból. Nem is célunk ez, de azért szeretnénk megemlékezni az utóbbi néhány év igazán meghatározó Oscar-momentumairól, hátha valamelyik kimaradt az életéből, vagy simán csak szeret nosztalgiázni. 

Amikor egy meztelen férfi szaladgált az Oscar-on

Na, jó, azért érdemes visszatekinteni a közelmúltnál kicsit régebbre is. 1974-ben váratlan eseményt produkált egy Robert Opal nevű férfi, aki kötelességének érezte, hogy ruha nélkül szaladgáljon keresztül az eseményen, nagyjából 76 millió tévénéző szeme láttára. Abban az évben Elizabeth Taylor vezette a gálát, de a férfi láttán kicsit sem zökkent ki a szerepéből, maximum csak annyira, hogy hangosan felnevetett. 

A South Park stábja felöltözött

Alkalomhoz illő viseletben érkezett meg Trey Parker és Matt Stone a 72. Oscar-gálára. Nyilván tisztában voltak vele, hogy az öltözék kényes, de annál égetőbb kérdéskör a jelenlévők életében, ezért megmutatták, mennyire érdemes ezt komolyan venni. Nagyon. 

Jennifer Lawrence felbukott az Oscar-on – KÉTSZER

A színésznő 2013-as Oscar-díjátadón kezdte a bukdácsolást, amikor átvenni készült a Napos oldal című filmért a legjobb színésznőnek járó díját. Épp a színpad felé közlekedett, amikor az első szembe jövő lépcsőfokon megbotlott a hatalmas ruhájában, majd orra bukott. Nagyon remekül kezelte a helyzetet, mert úgy csinált, mintha direkt lett volna, aztán hálálkodott egyet a közönségnek, amiért tapsviharral díjazták a teljesítményét.  

A járást kétség kívül gyakorolnia kell még, mert egy évvel később sikerült majdnem ugyanezt eljátszania, pedig egy teljesen más fazonú ruhával igyekezett elkerülni a láthatóan elkerülhetetlent. 

John taperolós Travolta, akinek rossz a névmemóriája

John Travolta két olyan dolgot is művelt az utóbbi években, amelyekkel kivívta az internet csodálatát, olyannyira, hogy százezrével készültek a mémek szöveges és képes formátumban egyaránt. Az első eset az volt, amikor 2013-ban a Jégvarázs című Disney-film főcímdalát éneklő Idina Menzelt konferálta fel, ami olyan jól sikerült, hogy a színésznő nevéből szinte minden betűt kihagyott, ami eredetileg benne foglaltatik, talált azonban másikakat, amelyekből egy új nevet alkotott menten. Onnantól kezdve tehát Idina Menzelből Adele Dazeem lett. A netes közönség pedig úgy osztogatta a John Travoltás neveket mindenkinek, ahogy azt nem szégyellte.

Travolta azonban nem csak név-, hanem pusziadásban is remekel, sőt, ha felmerülne önben az igény, hogy valaki tövig belemásszon egy celeb aurájába, akkor ő az, akit érdemes lenne felkeresni az ügyben. Két évvel az előző eset után, 2015-ben történt, hogy lecsókolta Scarlett Johannsson nyakalját, olyan érzékien és furán, hogy ezt sem hagyhatta szó nélkül a közvélemény.

Angelina Jolie és az ő jobb lába. 

Angelina Jolie elhaladt a 2012-es Oscar-ra egy hosszú Versace-alkotta ruhakölteményben, majd óvatlanul kihelyezte a lábát jobbra. Mást nem is tehetett, a ruha szabásából adódóan az a láb mindig ott éktelenkedett, nem lehetett ellene semmit sem tenni. Illetve de, az internet az ő esetében is tett. A legbevállalósabb mégis inkább Jean Paul Gaultier volt, aki egy Erzsébet királnyő-hasonmás asszonyt átkarolva játszotta el a mémmé vált jobb lábat. 

A legszelfibb szelfik

A 2014-es Oscar-on kétség kívül Ellen DeGeneres szelfije szólt a legnagyobbat. Decemberre már 3,3 millió felhasználó osztotta meg a Twitteren az amúgy Bradley Cooper tehetségét dicsérő fotót, ami nem nevezhető véletlennek annak tükrében, hogy kik szerepelnek rajta. Hiába igyekszik az átlagember a művészien megalkotott, vécében pózolós csücsöriszelfijeivel, EZT sosem fogja tudni überelni. 

De talán még versenyben lehet vele a Saul fiáért tavaly Oscar-díjat nyert Röhgrig Géza, aki Sylvester Stallonéval parádézott a gálán

Michael Keaton nem titkolta az érzelmeit

Kár is lett volna, hiszen érthető, ha az ember száján kicsúszik ez-az, ha váratlan sokk éri. Alighanem ez történt Michael Keaton-nel is, amikor 2016-ban átvette a Spotlightnak ítélt legjobb filmért járó díjat, és közben diszkréten eleresztett egy aprócska fuck yeah-t.

Itt csak lábak vannak

Nem kérdés, hogy a legaranyosabb nyilatkozatot a Szoba című film 9 éves szereplője, Jacob Tremblay adta szintén 2016-ban, amikor arról érdeklődtek nála, hogy milyen a gála az ő szemszögéből. Erre azt találta mondani, hogy elég sok a láb. 

Amikor DiCaprio elhagyja a díját, Tom Hardy pedig fejéshez asszisztál

Az Oscar-átadók legváratlanabb élethelyzeteit talán pont a 2016-ban díjazott Visszatérő című filmben szerepet kapott férfiaknak köszönhetjük. Tom Hardy a lobbyban téblábolt fel-alá, zavartnak és furcsának tűnt, ezért egy arra járó riporter afelől érdeklődött, hogy a filmje miatt ilyen zaklatott-e, de kiderült, hogy egészen más baja van.

A feleségemet várom, éppen lefeji a tejét a mosdóban. Óránként kell neki.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2016-ra már a fél univerzum várta ujjtördelve a pillanatot, hogy Leonardo DiCaprio VÉGRE VALAHÁRA megkapja a hőn áhított Oscar-díját. Meg is kapta, de aztán elment egyet bulizni, a szobrot meg az étteremben hagyta. Szerencsére utánavitték.