A múlt heti Chanel-buli után ezen a héten a Louis Vuitton cégen volt a sor, ők is tartottak egy elegáns vacsorát. A fenti borítókápen látható Jeff Koons képzőművész tiszteletére és részvételével tették ezt méghozzá, aki egyrészt Cicciolina (ex)férjeként lett széles körben ismert, és aki másrészt táskákat tervezett most a Louis Vuittonnak.
A céges vacsorán feltehetőleg kötelező volt a megjelenés a társaság arcainak számító hírességek számára, akik természetesen mind tetőtől talpig Louis Vuittonban feszítettek. Csak sajnos nem mindenkinek álltak jól ezek a ruhák, amint azt mindjárt ön is végignézheti. Hogy kinek igen? Azt ön is megmondhatja a cikk alján!
Jennifer Connelly
Jennifer Connelly volt az egyik résztvevő, aki sajnos a legutóbbi Louis Vuitton-kollekció merészebb darabjai közül választott. A tervezői merészség itt abban állt, hogy ezt a felsőt nagyon bátran közel vitték ahhoz, ahogy a fürdőszobaszőnyegek szoktak kinézni, szóval a színésznő kicsit úgy néz ki, mintha átdugta volna a fejét azon a rongyon, amire a kádból kell kilépni. Furcsa ez a szoknyahossz is, hogy a térdek éppen kikandikálnak alóla, az esős napra való bokacsizma meg köszönő viszonyban sincs az összeállítás többi darabjával. Bár ez is biztos direkt van így. Ha mindent rendesen látni szeretne, természetesen a fenti képre kell kattintania.
Michelle Williams
Egy hosszú, sötét hajú színésznő után most jöjjön egy rövid, szőke. Michelle Williams a fenti képen azt a benyomást kelti, mintha lefekvéshez készülődne, de egyben az egész ruha egyáltalán nem ilyen hangulatú, köszönhető a bútorkárpit-mintás szoknyának. Eléggé durván lehúzták a divatkritikusok ezt a ruhát például itt, és hát őszintén szólva nekünk sem kedvencünk, viszont annyit még esetleg hozzá lehet tenni a témához, hogy valami plusz kiegészítő jól jött volna Williamsnek aznap estére, talán egy nyaklánc vagy fülbevaló dobott volna egy kicsit ezen a hervasztó összeállításon.
Bae Doona
Bae Doona szintén színésznő, a Wachowski-testvérek frissebb munkáiból lehet rá emlékezni, igazából a Sense8 című sorozat csinált belőle kvázi-sztárt. Pár éve egyszer összeraktunk egy heti trendet csak hálóingekből, és úgy látszik, a Louis Vuitton szerint ez a trend még mindig tart. A színésznő egy álmos kislányra hasonlít, aki karácsony napján korábban kikászálódik az ágyból, hogy megnézze az ajándékait a fa alatt. A hálóing alatt van azonban egy nadrág, amit elég nehéz hova tenni, a nyaklánc viszont tényleg nagyon jó.
Cate Blanchett
Ezért mondtuk Michelle Williamsnél, hogy valami kiegészítőt be kellett volna talán szereznie, mert Bae Doona esetében a nyaklánc a legjobb az egészben, Cate Blanchettnél pedig a fülbevaló az egyik legnagyobb telitalálat. Nagyon széles vállat és keskeny derekat csinál ez a megoldás a színésznőnek, de a nadrág valahogy furán áll rajta, mintha nem lett volna az ő méretére igazítva ez a darab. A férfiasan széles vállhoz főleg pont jó, hogy éppen elöl középen van egy dudor a nadrágján.
Miranda Kerr
Miranda Kerr az egyik legszimplább Louis Vuitton-kreációt választotta (vagy kapta), de szerintünk egyáltalán nem bánta, hogy az ő szerelésében nincsenek szokatlan fazonok vagy anyagok vagy megoldások. Ez egy csodálatosan kivitelezett bőrkabát egy fehér csipkeruhával, és az egészet egy jópofa öv fogja össze. Na jó, az ormótlan bokacsizma itt is eléggé kilóg a képből, ezt be kell vallani.
Jennifer Aniston
Jennifer Aniston természetesen nem lezserben nyomta végig az egész párizsi kiruccanást a férjével, Justin Theroux-val, a Louis Vuittonnak erre a keddi eseményére azért kiöltöztek mind a ketten, mind a ketten tökfeketébe.
Hogy Theroux haját milyen szisztéma szerint borzolta szét a hajszobrász, azt nem tudjuk megfejteni, úgyhogy koncentráljunk inkább Anistonra, aki messze a legasszonyosabbnak tűnik a hat nő közül. Sőt, a legüzletasszonyosabbnak. A tőle már nagyon rég megszokott frizura egy ízléses dekoltázst biztosító, fekete nadrágkosztümmel – nagyjából ennyi az egész, bár a blézeren van-egy két kicsit látványosabb-izgalmasabb megoldás. A cipője alig látszik ki a nadrágszárából, a karikafülbevalója meg a frizurájából. Hát ennyit nyújtott aznap este Jennifer Aniston.
Volt nála jobban öltözött nő ezen az eseményen ön szerint? Kérjük, ha még nem tette volna meg, szavazzon a kedvencére!
Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti.