Szép, hideg, hömpölygő esős jó reggelt kívánunk, és arra buzdítjuk, hogy tájékozódjon velünk a magyar celebvilág történéseit illetően! 

Kezdetnek egy Blikk-hírre hivatkozunk, amelyben arról írnak, hogy Gáspár Evelin 10 évvel ezelőtti, maró-fájó sebeket tépett fel azzal, hogy a hétfői Frizbiben kinyilatkoztatta: annak idején apja, Gáspár Győző teljes mértékig bele volt szerelmesedve egy egykori villalakóba, nem becsületes nevén:

VV Gigibe,

akit Evelin csak simán riherongyként aposztrofált a műsorban. Ekkor Gáspár úgy döntött, jobb, ha mindent töredelmesen bevall, és elmondja, hogy a a szóban forgó hölgy akkoriban 17 éves volt, ő pedig olyan erős érzelmeket táplált iránta, hogy képes volt a családját is otthagyni érte. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem volt hosszú életű kapcsolat, Gáspár Bea azóta megbocsátott, és továbbra is együtt van férjével jóban-rosszban-adócsalásban-házkutatásban-30 ezer forintos NAV-ajándékban. 

De mi van a család többi tagjával?

Hogy ne csak a kellemetlen pillanatokról emlékezzünk meg, érdemes megemlíteni, amiről a Kiskegyed számolt be, azaz, hogy a família legkisebb tagját, Gáspár Virágot állandóan a súlya miatt csúfolták, ezért hirtelen gondolt egyet, és lefogyott 15 kilót. Az ő indoklása egyébként annyi, hogy

Kamaszkorba léptem. 

Haladjunk tovább!

Most, hogy elkezdődött az Exek az Édenben című Viasat 3-as reality, éppen aktuális, hogy a műsorvezető, Bódi Sylvi jövőbeli terveit elemezgessük. A Blikkből kiderül, hogy a modell örül az új munkájának, ugyanakkor fejlődni is szeretne (például szörfösként), de a fejlődést legfőképp mégis abban látja, ha hamarosan gyereket szülhet. Mivel még nincs kitől, ezért elsősorban abba is érdemes energiát fektetni, hogy legyen, és ahogy ő mondja: 

Boldog, harmonikus kapcsolatot szeretnék, nem csak gyereket egy jó genetikájú pasitól. Úgy képzelem, hogy lesz majd egy-két gyermekem, de ez még csak vízió.

Hogy éli az életét Gesztesi Károly, amióta elvették a jogsiját?

Nem bonyolítjuk túl, csak annyit közlünk, amennyit a Blikk is, hogyaszondja ettől stresszmentesek és nyugodtabbak lettek a színész mindennapjai, sok élmény éri, boldogan mutatja fel a bérletét az ellenőrnek, és már nem is álcázza magát utazás közben, ahogy az elején tette.

Minden reggel ötkor kelek, eszem egy tál müzlit, megiszom a kávém, átnézem az e-maileket, összerakom az aznapi teendőim, majd nyolc körül elindulok a budakalászi HÉV-megállóba.

Ma sem maradhatunk Sarka Kata nélkül!

A Blikk ma nagyon jól értesült, arról írnak ugyanis, hogy Sarka Kata most már le sem tagadhatja, hogy egy bizonyos B. Istvánnal jár, akivel már amúgy sem először jelent meg kettesben - most egy gyerekhotelben, az úgynevezett Sunny Bun­ny Hotelben, Locsmándon. A férfiról azt kell tudni, hogy állítólag Hajdú Péter közeli barátja volt annak idején, arról azonban nem szól a fáma, hogy ez az élethelyzet azóta is fennáll-e vagy már elmúlt. Sarka Kata és B. István mindenesetre eléggé jól kijönnek egymással: 

A nyár végén kerültek közelebb egymáshoz és szerettek egymásba. A férfi rengeteget segített neki, amikor Kata elbútorozott otthonról

- ezt egy közeli jó barátnő közölte a lappal annak ellenére, hogy maga Sarka Kata nem kívánta részletezni a jelenlegi párkapcsolati helyzetét, mert szeretne nyugodalmat maga körül. (Ha jó a szeme, kikockázott fotót nézegethet a férfiról a Blikk cikkében.)