Michael Jackson lánya, Paris Jackson egy interjúban már pedzegette nemrég, hogy szerinte apját szándékosan meggyilkolták, de bizonyíték eddig sehonnan sem került elő. Gondolhatnánk, hogy a sztárszínésznőnek készülő Jackson-lány magára dr. Conrad Murray-re gyanakszik, lévén, őt csukták le gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, amiért beadta a zenésznek a halálos adag altatót – de nem.

Sőt, egészen mást okol apja halála miatt, ugyanazt az AEG Live koncertszervező céget, amely ellen 2013-ban a család elvesztette a pert, miután azzal vádolták őket, hogy túl nagy nyomás alatt tartották Jacksont, és ezért kényszerült Conrad arra, hogy meghozza visszafordíthatatlan döntését. 

Noha már majdnem 8 éve, hogy Michael Jackson elhalálozott, a körülmények még mindig nem hagyják nyugodni a hozzá közel állókat, így nagyon jó barátját, a 34 éves német üzletembert, Michael Jacobshagen-t sem, aki meggyőződéssel állítja, hogy 

megdönthetetlen bizonyítéka van arra vonatkozóan, hogy Michael Jacksont meggyilkolták. 

Nem tudni, hogy ez az apró adalék miért csak most jutott eszébe, mindenesetre azt mondja, hogy 2009 áprilisa óta egy olyan levél birtokában van, amelyet Jackson a saját kezével írt csupán két hónappal a halála előtt, és olyan neveket említ meg benne, akik joggal gyanúsíthatók a szomorú végkifejlettel. A nevek nyilvánvalóan a hőn gyűlölt AEG koncertszervező céghez köthetők, úgyhogy Jacobshagen abban bízik, hogy az információk birtokában új tárgyalást indíthatnak majd az ügyben. 

Az ominózus levél nyilvánosságra hozatalát igen színpadias módon tervezi megejteni, egy ausztrál, Sunday Night című tévéműsorban. Az adást már felvették, csak júniusra, Jackson halálának évfordulójára időzítik. 

Senki sem látta, amit én láttam 2009 áprilisában, amikor egyedül voltam vele három napon keresztül. A titokról azóta senkinek sem beszéltem. 

Állítólag az interjúban említést tett arról, hogy Michael Jackson annak idején többször utalt rá, hogy bizonyos személyek szerinte meg fogják őt ölni, de azt eddig nem lehetett tudni, hogy kik. Mindenesetre egyszer elejtett egy olyan megjegyzést, amiben azt taglalta, hogy az AEG iszonyú nyomást gyakorol rá, ami miatt 

félti az életét. 

Jacobshagen nyíltan a céget gyanúsítja, aminek – szerinte – azért érte meg Jackson halála, mert ha nem tudta volna végigcsinálni a koncertsorozatot, amit terveztek, azon rengeteg pénzt buktak volna. Az viszont, hogy meghalt, garancia lehetett arra, hogy a biztosító kárpótolja őket valahogy. 

Most pedig várunk, hogy leadják a tévéműsort, és kiderüljenek A RÉSZLETEK. Addig viszont, ha percenként szeretne Michael Jacksonnal kapcsolatos tartalomhoz jutni, nyugodt szívvel ajánljuk Jacobshagen Facebook-oldalát, aki, kívülről nézve, kétségkívül a zenész megszállottja. 

Forrás: sickscirpse