December 30-áig látható az Álomutazó című mesemusical a volt SYMA csarnokban. Még karácsony előtt vettünk részt egy sajtónyilvános próbán, ahol a parádés szereposztásban helyet kapott színészek közül jónéhánnyal sikerült egy-egy rövid interjút készítenünk. Már csak Schell Judit maradt hátra, aki az előadás szigorú tanárnőjét alakítja, és akiről a közönség eddig nem igazán tudhatta, hogy ennyire jól énekel.
Schell Juditot kifejezetten prózai színészként ismerte meg a közönség, hogy jött be most hirtelen a zene?
„Engem eleinte gyerekkoromban kifejezetten a zenés színház érdekelt, de nem az éneklés, hanem a tánc miatt. Azért akartam musical szakra jelentkezni, hogy táncolhassak, mert az egész gyerekkoromat végigtáncoltam. De aztán prózai szak indult, Horvai István és Kapás Dezső osztályába kerültem, és onnan egyenes út vezetett a prózai színházba. 20 évig csak prózai színházban játszottam, de három éve fölhívtam egy énektanárt, hogy képezzen. Azóta járok hozzá, és tavaly hívott fel László Boldizsár, hogy csináljunk egy koncertet. Nyitottam a világra, hogy én most elkezdek énekelni, és ettől kezdtem is bevonzani a lehetőségeket. László Boldizsárral volt egy komoly, két órás koncertünk, és ezután hívott fel Illés Gabriella producer, hogy vegyek részt ebben a musical-produkcióban. Sőt, amikor felkértek erre, én először nem is tudtam, hogy ebben énekelni is kell. Csak később tudtam meg, de nem bántam egyáltalán!”
Hát akkor egy kedvező fordulatot mindenképpen hozott ez az év. Egyébként hogyan tekint vissza 2017-re?
„Velem tulajdonképpen jó dolgok történtek idén, elismerések éve volt ez számomra. Két díjat is kaptam, az egyik az érdemes művész díj, a másik a Budapestért díj, ilyen szempontból is jó volt 2017., de munkaszempontból szintén.”
Gratulálunk! Sokak fejében van egy olyan megkülönböztetés, hogy a komoly drámai szerepek jelentik az igazi művészetet, egy könnyed musicalt megnézni meg szinte ciki...
„Miért lenne ciki?! Nagyon széles rétegeket vonz, és nagyon sokan szeretik. Ez olyan, mint a közönségfilm és a művészfilm. Miért lenne ciki a közönségfilm? Az is kell, és a művészfilm is kell. A musical is kell, a dráma is kell, a szórakoztató is kell, a bulvár is kell. Minden kell. Mindenkinek másra van igénye, sőt, ugyanaz az ember az egyik nap vidám dolgot szeretne látni, a másik nap meg kicsit szomorkodni akar. Kell a zene is, kell a látvány, különösen jól lehet ezzel a gyerekeknek bevezetni ezt a világot. Ezzel lehet beszippantani őket, hátha ezután érdekli majd őket, hogy a színházban esetleg mást is meg lehet nézni. A nézőutánpótlás kinevelésére is jók az ilyen darabok: ha az ide eljövő gyerekekre vagy akár felnőttekre olyan hatással van ez, hogy kedvük lesz újra elmenni színházba, mert ide eljöttek akár Stohl András miatt vagy a zenék miatt, az nagyon jó. Jó az, ha itt ismerkednek a színházzal és az élő előadóművészettel, és esetleg megszeretik ezt a műfajt.”