horoszkóp
harry herceg es meghan markle (5)

Meghan Markle és Harry herceg első találkozása tényleg sorsszerű volt

2018.01.26. 07:09 Módosítva: 2018-01-26 07:19:49

Meghan Markle és Harry herceg kapcsolata 2016 nyarán kezdődött, és rövid idő alatt egészen az eljegyzésig fajult. Most éppen ott tartunk, hogy tiszta erővel készülnek az esküvőjükre, amelyet május 19-én tartanak majd a windsori kastélyban. Már ha addig, vagy azután nem szakítanak, de ezt egyelőre csak egy jósnő állítja, aki nem biztos, hogy túl hivatalos forrásnak tekinthető, szóval ne is vegye készpénznek. 

Azon túlmenően, hogy a világ tűkön ülve várja A Nagy Pillanatot, nyilvánvalóan azt is tudni szeretné, hogy ez a remek pár mégis hogyan jutott el idáig. Nyilván szerelmesek lettek, úgy is maradtak, és most azt tervezik, hogy összekötik az életüket. Ez egyértelmű, a részletekről azonban, amelyek igazán érdekelhetik a közvéleményt, soha nem beszéltek. Az eljegyzésük után készült interjúban is csak annyit mondtak, hogy egy közös ismerősükön keresztül találkoztak, és ennyi. Arról, hogy ki az a közös ismerős, nem akartak beszélni. 

Az efféle titkolózás azonban soha nem szül jó vért, hiszen az emberek elkezdenek spekulálni, és olyan teóriákat állítanak fel, amelyek véletlenül sem állják meg a helyüket. Az ő esetükben sem történt másképp: bizonyos körökben az a hír járta, hogy ez a rejtélyes barát Meghan Markle legjobb barátnője, a stylist Jessica Mulroney (aki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök feleségével, Sophie-val is dolgozik), mások szerint viszont egy divattervező, bizonyos Misha Nonoo az, aki egykor Harry herceg legjobb barátai közé tartozott. 

Az E-News viszont most már biztosan tudni véli, hogy ez a személy nem más, mint Harry herceg gyerekkori barátja, Violet von Westenholz. A viszonyukról azt lehet tudni, hogy a nő apja báró, aki nagyon közeli barátságot ápol Károly herceggel, így adta magát az élethelyzet, hogy Violet és Harry herceg kapcsolata is hasonlóan komollyá alakuljon.

Violet von Westenholz.
Violet von Westenholz.

Alakult is, sőt, már évek óta ő a herceg legkomolyabb bizalmasainak egyike. Egy időben egyébként sokan bizakodtak a londoni elit körében, hogy Violet húga, Victoria lesz Harry herceg lehetséges jövendőbelije, de ez, mint tudjuk, nem igazán valósult meg. 

A lapnak egy iszonyúanjólértesült forrás azt mondta, hogy a hercegnek mindig nagyon nehéz volt új emberekkel ismerkednie, és nem azért, mert a személyisége nem alkalmas rá, hanem mert ritkán adódott rá lehetősége. Pedig nagyon akarta.

Ezt a fájdalmát a legjobb barátaival osztotta csak meg, így került a képbe Violet von Westenholz is, aki PR-esként dolgozott a Ralph Lauren divatcégnek, és így ismerkedett meg Meghan Markle-lel is. A két nő igen hamar, elég jó viszonyba keveredett egymással.

Meghan könnyedén beleolvadt a londoni társadalmi elitbe, így amikor Harry azt mondta Violetnek, hogy nem talál magának senkit, ő azonnal tudta, hogy Meghan lesz a megfelelő lány a számára

- világított rá a körülményekre az imént említett forrás. 

Westenholz ezek után vakrandit intézett nekik, úgy, hogy a fiatalok alig tudtak egymásról valamit. Markle aztán csak annyit kérdezett tőle a herceggel kapcsolatban, hogy „de kedves?"”

Mondtam neki [Violetnek], hogy legalább némi háttérinformációval szolgálhatna, aztán, amikor beléptem a szobába, és megláttam Meghant, rájöttem, hogy tényleg fel kell kötnöm a nadrágszíjat. 

Ez alighanem sikerült a hercegnek, két londoni randi után ugyanis Botswanaba utaztak romantikázni. Azóta pedig teljesen odáig vannak egymásért. 

Míg Chelsy Davy-vel nem érezte azt a bizonyos szikrát (pedig évekig együtt jártak), addig Meghannél már az első találkozáskor tudta, hogy örökké vele akar lenni. Hát, ilyen, amikor a megfelelő időben találkozol a megfelelő emberrel  

- összegezte a forrás.