A Blikk ma hajnalban 3:20 perckor jelentette meg azt a hírt, hogy lesz egy új főszereplő a Feleségek luxuskivitelben című gazdagnős reality második évadában:

Yvonne Dederick.

Yvonne Dederick két helyről is ismerős lehet. Ha ön követi a médiával kapcsolatos híreket, akkor egyrészt hallhatott az üzletasszonyról többször is, hiszen egy időben a TV2 társtulajdonosa volt. De másrészt Dederick benne volt már a Luxusfeleségek első évadában is, azonban akkor még csak mellékszereplőként. Az új évadban viszont főszereplőként láthatjuk viszont, kvázi ő tölti majd be a Rubint Réka által üresen hagyott helyet. A jelenleg mendezserként dolgozó üzletasszony ezt mondta azzal kapcsolatban, hogy miért mondott igent a Viasat felkérésére:

Az ügyfeleim közül többen is részt vesznek a műsorban, így fura lenne, ha visszautasítanám a felkérést, miközben nekik javasolom, és rajtuk keresztül profitálok a sorozatbó­l.

És itt még nem kell leszállnunk a hírvonatról!

A következő állomások vannak még hátra:

  • Berki Krisztián azt nyilatkozta új barátnőjéről, hogy életében először szerelmes. Erre Berki Krisztián gyermekének az anyja a Borsban reagált különösebb tartalom nélkül, de azért felháborodásának egyértelműen hangot adva: „Leszögezném, ha en­gem, mint gyermeke édesanyját nem alázna meg egy ország előtt, nem nyilatkoznék! Azonban ameddig ez így folytatódik, addig megvédem magam és a lányomat.”
  • Zámbó Árpád megemlékezett 2001-ben elhunyt testvéréről a Csepeli Munkásotthonban, ahol a Jimmy-musical sztárja, Pintér Tibor is jelen volt. Zámbó Jimmy özvegye nem volt elragadtatva a darabtól, nem így Zámbó Árpád. Ő annak a vágyálmának adott hangot, hogy milyen jó lenne a musicalt Amerikában is bemutatni, a Blikk szerint „óriási bejelentés”. Hát óriásinak szerintünk is óriási. Mindenesetre ha lesz olyan amerikai/kanadai magyar ház, amelyik igent mond egy Jimmy-előadásra, akkor lehet, hogy valóság lesz ebből az álomból.
  • Az Éjjel-nappal Budapest című sorozatból ismert Lalinak tavaly síbalesete volt, de még mindig nem épült fel teljesen, továbbra is gyógytornára kell járnia. „Borzalmas a tehetetlenség” – panaszkodott a Story magazinnak a fiatalember, aki igazából Kamarás Norbert néven éli az életét.
  • Ja igen, és még szombat este egy AWS nevű együttes nyerte meg A Dal című műsort Viszlát nyár című szerzeményével, ami tartalmazza azt a sort, hogy „megfáradt ereimben az élet”. Ez azt jelenti, hogy májusban az AWS képviseli majd Magyarországot az Eurovíziós dalfesztiválon. Az Eurovízió az ilyen metálos hangzásnak csak kivételesen szokott kedvezni, szóval a papírforma az, hogy ezzel a dallal túl se lehet majd jutni az elődöntőn, de hátha meglepetést okozunk majd.

Ennyi izgalom és még szinte el sem kezdődött a hét!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A TV2 egykori társtulajdonosnője lesz az új luxusfeleség

Bővül a szereplőgárda a Feleségek luxuskivitelben 2. évadára. Yvonne Dederick két helyről is ismerős lehet önnek. Hírek kávé mellé!

12 · Feb 26, 2018 07:54am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments