Mármint nem azért nem találják, mert elrabolta, hanem azért, mert amióta előkerült, teljesen kizárja az életéből a nyilvánosságot, a szomszédok se tudják, hol lehet, sőt, a Facebook-on sem aktív már, pedig az eset előtt az volt. 

Mi sem tudjuk pontosan, mi van vele. Úgy tudom, a szülei a balhé után kirakták otthonról, talán a barátnőjénél húzhatta meg magát. Régebben meglehetősen aktív volt a közösségi oldalain, de jó ideje már ott sem oszt meg semmit. Azt gondoljuk, hogy fél, ezért nem akar beszélni arról, hogy mi történt. Lehet, hogy valaki megfenyegette, de az is lehet, hogy tudja, nem ártatlan. Azért mégiscsak ellopta valakinek a pénzét, amire büszke is volt. Azt beszélik, hogy amikor nála volt a köteg pénz, átment a nagyszüleihez, ott mutogatta nekik. Hencegett a pénzzel, majd aztán szépen elkezdte költeni, de tulajdonképpen nem sok ideje maradt rá

- nyilatkozta egy helyi férfi a Blikknek

Aurelio Caversacciót azzal gyanúsítják, hogy tavaly, néhány haverjával együtt megütlegelte, majd elrabolta az említett férfit, amiért az állítólag 180 ezer forintot lopott ki a zsebéből. Az ügyet a hatóságok vizsgálják. Az ex villalakó ügyvédje azt mondta, Aurelio elpityeredett, amikor megtudta, hogy akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat. 

Miféle izgalmakat írnak még a lapok? 

  • Joshi Barath a 80-as években aláírt egy papírt a Bábszínházban dolgozó büfésnő kérésére, de nem olvasta el, hogy mi az, ezért ő lett a kezes egy lakás adásvételi szerződésében, és éveken át fizethette a nő 150 ezer forintos havi hitelét. (Blikk)
  • Polyák Lilla két évig járt Nagy Ervinnel a Színművészetin, de szakított vele, mert „Ervinnel nagyon szélsőséges létezések vagyunk mi ketten” és „mert azt éreztem, hogy előbb-utóbb felperzseljük egymást az érzelmeinkkel”. (Bors)
  • Súlyos betegség árnyékolja be Tóth Gabi életét - címmel írta meg a Blikk, hogy Tóth Gabinak gyakran könnyezik a jobb szeme koncertek közben, ezért azt gyanítja, hogy valamilyen pollenre allergiás. Bizonyos magvakra is érzékeny egyébként, anafilaxiás sokkot kap, ha eszik belőlük, ezért valószínűleg nem eszik. Így már kevésbé tűnik beárnyékoltnak az élete. 
  • Növényi Norbert nem pankrátorkodik többé, de még lesz egy utolsó mérkőzése. (Blikk)
  • Farkas Luxusfeleség Rita lányát meg kellett operálni, mert összecsúsztak a csigolyái, amelyek nyomtak egy ideget a lábában. Anyja szerint a lány meg is bénulhatott volna, ha nem kezelik időben. (Blikk)

Végezetül pedig egy érdekesség: VV Béci nemrégiben elhagyta, majd az Instagramon elhordta mindennek a feleségét, most mégis elment vele húga, VV Gigi esküvőjére.

Mivel a fiatalembernek már van barátnője, bizonyos Norina, kísértetiesen hasonló eset játszódott le, mint amikor Nádai Anikót küldte el a fenébe VV Aurelio exe (aki a jelenlegi barátnője is). Az új nő ugyanis eléggé felpaprikázta magát azon, hogy a feleség közös fotót posztolt Bécivel, ezért egy instaszoriban fejtette ki a véleményét az élethelyzetről. Szó szerint idézzük.

🤗😇 #gigigyulaeskuvoimadtammindenpercetplaneazugralovarat😂😂😂😂😂😂

Adrienn Gazdig (@adrygazdig85) által megosztott bejegyzés,

Szerintetek egy ilyen monológ után amiben leírja a tényeket... Kibékül a „minta anyukával”???? Egy sunyi, hátsószándékos képnek ne higyjen senki! Kedves újságírók keressetek bátran!