Nem érdekes, hogy a 24 évvel ezelőtt bemutatott Jóbarátoknak már 14 éve vége, még ennyi idő után is derülnek ki érdekességek a sorozattal kapcsolatban. És hát tudatában annak, hogy továbbra is hatalmas rajongás övezi a sitcomot, kénytelenek vagyunk beszámolni minden apró információmorzsáról.
Lisa Kudrow például nemrégiben arról beszélt, hogy annak idején, az egyik rész felvétele előtt valamelyik kollégája csúnyán beszólt neki a színfalak mögött, amikor talpig kicicomázva meglátta őt. Rosszul esett neki a megjegyzés, de két perc múlva, azt mondja, már el is felejtette. Mondjuk annyira azért mégsem, hogy másfél évvel ezelőtt ne tudott volna beszámolni róla.
Hálistennek azonban nemcsak a rossz dolgokra emlékszik, hanem a pozitívumok is élénken élnek benne, amelyek közül egyet a People magazinnak is elmesélt a hét elején.
Azt mondta, a főszereplők minden rész felvétele előtt összeborultak, és elmondták egymásnak, hogy
jó munkát, szeretlek - szeretlek - szeretlek - szeretlek - szeretlek!
Aztán a 4. és az 5. évad forgatása alatt, amikor Lisa Kudrow a fiát, Julien Murry Sternt várta (aki ma már 20 éves, atyaég), kiterjesztették a rituálét rá is.
Akkor ez már úgy hangzott, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, kicsi Julian. Annyira édes volt tőlük, hogy őt is bevették a bandába
- tette hozzá az 55 éves színésznő.