horoszkóp
IMG 4563

Megint Liptai Claudiával akarják átverni az embereket

2018.11.07. 09:19

Épp leszarozta Majkát a Sztárban Sztár című műsor zsűrijében, erre most megint hírbe került a színésznő. Ráadásul egy korábbról már ismert történettel. 2017 novemberében volt, hogy egy a valóságot minden szinten nélkülöző történet keringett az interneten.

Az egész sztori alapja egy interjú volt, amiben Liptai elárulta, hogy 

  • a Dietetikusok Országos szövetsége beperelte őt, sőt, a színésznő, műsorvezető már meg is nyerte a per a tárgyaláson;
  • az általa hirdetett "csodacsepp" miatt adott le 12 kg-t nagyon rövid idő alatt, és az ő története olyan komoly hatással volt, hogy látványosan csökkent a dietetikusok és személyi edzők szolgáltatásait igénybe vevők száma;
  • ez a hihetetlen fogyás sokaknak nem tetszett, ezért többször hívogatták és halálosan meg is fenyegették Liptait, akinek testőrt kellett fogadnia, hogy megvédje magát.

Akkor Liptai Claudia menedzsmentje állította, hogy az egészből semmi sem igaz, és mivel a színésznő képmásával és nevével visszaéltek, ezért pert is indítottak. Úgy tűnik, hogy akkor ennyi elég is volt, de most megint egy fogyasztószerrel kapcsolatban írogatnak neki a rajongók. Most is közölte, hogy semmi köze a termékhez, amit a nevével népszerűsítenek.

(Blikk)