A múlt héten volt a Victoria's Secret nevű fehérneműcég évi rendes nagyszabású divatbemutatója, amivel kapcsolatban idén az egyik legfontosabb hír az volt, hogy közel két évtized után utoljára lépett a kifutóra a márka egyik legnagyobb sztárja, a brazil Adriana Lima. 18 év mégiscsak egy nagyon hosszú idő, főleg ebben az iparágban, ezért úgy döntöttünk, hogy ezúttal a heti trendet csakis Adriana Limának szenteljük, visszatekintve a legemlékezetesebb szerepléseire a Victoria's Secretnél az utóbbi csaknem két évtizedből.

2001.

Adriana Lima 18 éves volt, amikor 1999-ben először szerepelt a Victoria's Secret kifutóján. 2000-ben már szerződtették is hivatásos/állandó angyalnak, de az archívumunkban az első képek 2001-ből valóak, amikor Lima kereken 20 éves volt. Ekkor még megvolt benne valamennyi a tizenéves lányok hamvasságából, és ekkor még olyan szetteket viseltek a modellek ebben a műsorban, amik szegről-végről még emlékeztettek a normális nők által viselt fehérneműkre.

2006.

Ugorjunk előre 5 évet az időben, ekkor Lima 25 éves volt, és már elég nagy sztárnak számított. Ebben az időszakban általában ő volt a show nyitómodellje, igaz, pont 2006-ban nem (de 2003-ban, majd 2007-ben és 2008-ban igen), de mi mégis ezt az évet választottuk a fenti szárnytalan, de mégis angyali összeállítás miatt, és az azévi esőkabátos szett is a kedvenceink közé tartozik. Merthogy mindegyik évből több fotó is van, ha nem klikkel a képre, nem lát mindent!

2011.

Ez a szuperhősös szett valamiért nagyon megmaradt hét évvel ezelőttről, pedig érdekes módon az akkor frissen készített cikkben nem is emlékeztünk (-tem) meg róla külön. Ebben a szettben az az érdekes, hogy maga a bugyi aztán tényleg semmi különös, de egy ilyen összeállítás részeként baromi jól érvényesül. Nagyon érdekes és csapongó látványvilágú év volt ez a Victoria's Secretnél.

2012.

A 2012-es év több okból is fontos. Egyrészt ekkor szerepelt először Palvin Barbara ezen a divatbemutatón, másrészt Adriana Lima nyitotta már megint a műsort, de ezúttal úgy, hogy kevesebb, mint két hónappal korábban szült. Nem túl nagy meglepetésre ennek különösebb jeleit a modell hasán nem igazán lehet felfedezni. Ebben az évben a stylist kedvenc kiegészítője az uszály volt, amint azt a fotóösszeállításban jobban is megnézheti.

2013.

Lehet, hogy csak kollégánk roppant lényegretörő cikkcíme miatt, de 2013-ról az maradt meg a leginkább az emlékezetünkben, hogy ha lehet, akkor a szexit még egy fokozattal feljebb srófolták ebben az évben. De Adriana Lima szerelései is mintha egy picit még merészebbek lennének a szokásosnál, és itt például a fenti képen látható, sildes sapkával és tollszárnyakkal hordandó bugyira gondolunk. 

2018.

Melyik évben nézett ki a legjobban Adriana Lima?

És elérkeztünk az idei évhez, amikor Adriana Lima pont 20 szereplés és 18 évnyi angyalság után elbúcsúzott a Victoria's Secret kifutójától, pont akkor, amikor Palvin Barbara pedig visszatért a céghez.

A Kylie Minogue életművét jobban ismerők körében kellemes emlékeket ébreszthet ez a hatalmas holdat formázó kiegészítő, ami egyszerre elképesztően humorossá és romantikussá teszi ezt az egyébként egész hordható összeállítást.

És a különleges pillanathoz méltó volt a fehér tollakkal megtámogatott, tetoválásra emlékeztető felső is, amit szintén a képösszeállításban csodálhat meg. Nos, önnek melyik év lett a kedvence?

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Adriana Lima 18 éves VS-karrierjéből adunk most egy összefoglalót

2001-től 2018-ig tekintjük át Adriana Lima együttműködését a Victoria's Secrettel. Volt, hogy szülés után 2 hónappal szerepelt a bemutatón.

12 · Nov 12, 2018 03:45pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments