A napokban volt a BAFTA-gála, ami nyugodtan lehet úgy tekinteni, mint a brit filmes és tévés Oscárjára. A kedvenc című kosztümös film nyerte a legtöbb díjat, de a legfontosabbakat Alfonso Cuarón filmje, a Roma kapta. Persze nyert a Bohám rapszódia is, és A csillag születik is megkapta a legjobb dalnak járó díjat. Jó, Bradley Cooper nem kapott elismerést a rendezésért, illetve a főszereplésért sem, de azért ez is valami. Sőt, kapott egy igazi szóbeli elismerést.

Vilmos herceg személyesen mondta meg neki a gálán, hogy gratulál a remek filmjéhez. Itt váltott a herceg enyhén csipkelődve bókolós hangnembe, amikor a következő megjegyzést tette.

Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni.

Mire Bradley Cooper azt felelte:

Én sem.

És ettől Vilmos herceg el is nevette magát.

A filmmel kapcsolatban itt szedtünk össze hét érdekességet. Illetve még annyit, hogy ugyan Cooper látszólag minden gond nélkül tud egy királyi méltóság jelenlétében viccelődni, azért az Oscar-gálás előadásra neki is jól fel kell készülnie.
(justjared)