Rövidesen érkezik az RTL új, párosokra épülő showja a Love Island, melyben egy csipetnyi Való Világ keveredik a jól ismert, trópusi környezetbe helyezett szerelmes párbajozással. A hasonló koncepciójú műsoroknak egész komoly hagyománya van itthon is, több csatorna próbálkozott már több-kevesebb sikerrel. A műsorok jelentős része a taktikus, kiszavazós formátumra épült úgy, hogy a fókusz mindig a szűk fürdőruhákba csomagolt párkapcsolati mikro-válságokra kerüljön.

Éden Hotel

Az első igazán népszerű ilyen jellegű műsor az Éden Hotel volt, ami immár 8 éve, 2011 tavaszán indult a Viasaton. A Karib-tenger partján, a kolumbiai Santa Marta-ban forgatták, a játékosok felett pedig Horváth Éva bábáskodott. Összesen 28 játékos szerepelt az első szériába, végül egy pasi zsebelte be a 12,5 milliós nyereményt. A széria óriásit ment, ugyanis az egzotikus helyszín mellett ügyeltek a kellően proli játékosokra, akik ugyan szűkös verbális és mentális készletekből gazdálkodtak, de legalább azt szórakoztatóan csinálták. A műsor egyébként átnyergelt egy szezonra a TV2-höz, de megbukott, így ott nem kapott folytatást. 

 Aranypart

A műfajon belül tulajdonképpen kakukktojás Aranypart az Éden Hotel kvázi vadhajtása, ahol minden gyeplőt elengedtek a szerkesztők és a szereplők alpáriságára bízták az esetleges sikert. A történet a Geordie Shore stílusjegyeiből építkezett leginkább, miután a különleges tengerparti közeget lecserélték egy low-budget siófoki apartmanra. A szereplők egy bárban mímelték a munkát, közben pedig levarrtak bármit, ami mozgott. Elképesztően egyszerű recept volt, de ez is működött.

Exek az édenben

Ugyancsak a Viasat párkereső reality showja volt a nem is olyan távoli múltban. Az Ex on the Beach angol eredeti light verziója, ahol kevés "kurvaanyázás", de annál több szarkavarás jutott a képernyőre. A helyszín az indonéziai Bali szigete volt, ahol a szereplőknek nemcsak "a játékos feladatokkal, hanem saját múltjukkal is szembe kell nézniük" -írták annak idején a műsor promójában. 

A lényeg ebben a formátumban is a "majdnem meztelenkedés" volt, valamint az, hogy a különböző exek és párok meddig tudják tekerni a nézők idegeit. Ugyanis a show szereplőin kívül már mindenki átlátott a szitán minden páros versenynél, kivéve a delikvenseket. Az Exeket egyébként Bódi Sylvi vezette a siker felé, mint műsorvezető.

Dia például mestere volt az értetlenkedésnek, de párjával a műsor után is még sokáig ölték egymást.