GettyImages-1060537568

Victoria Beckhamet terrorizálták az iskolában

2019.09.20. 13:13

Aki Victoria Beckhamre néz, egy szigorú, sikeres nőt lát. A divattervező elmondása alapján azonban ez többek között annak is köszönhető, hogy általános iskolai évei alatt vastag bőrt növesztett az arcára.

David Beckham felesége a Glamour magazinnak adott interjút, ahol elmesélte, iskolatársai verbálisan és fizikailag is bántalmazták. Édesanyaként azt tanítja kislányának, hogy mindig legyen kedves, saját tapasztalataiból merítve ugyanis tudja, milyen borzalmas érzés, amikor bántják az embert az iskolában.

Az általános iskola maga volt a pokol. A gyerekek felvettek dolgokat a földről, amiket aztán hozzám vágtak. Én meg csak álltam ott, egymagam. Nem voltak barátaim. (...) Az emberek lökdöstek, és azt mondták, megvernek

– mondta Victoria Beckham az OK! Magazinnak még 2011-ben.

A divattervező elmondása szerint a bántalmazásban nagy szerepet játszott a külseje, ugyanis 8 évesen egy sápadt kislány volt, aki két copfban hordta a haját, a fogai között pedig akkora rés volt, hogy épp elég volt a hely egy borsónak.

Az interjú során arról is szó esett, hogy amellett, hogy kedvességre neveli gyermekeit, az anyaság tanította meg arra, hogy ne éheztesse magát.

Sosem ülnék le a gyerekeimmel, és hagynék el egy étkezést. (...) Látniuk kell, hogy az anyukájuk egészségesen eszik. Meg kell mutatnod a kis embereknek, hogyan legyenek egészségesek és boldogok a saját bőrükben.

– mondta a lapnak Victoria, akinek bár a szavai szépek, a modelljei, akikkel a ruháit vonultatja fel, évek óta csontsoványak.