Nagy Ervin és Borbély Alexandra után Nagy Zsoltot, a Drakulics elvtárs főszereplőjét is elcsíptük a film sajtóbemutató ja után, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre. Elárulta többek között azt is, mit tart luxusnak a hazai filmszakmában, és azt is, milyen filmeket érdemelnek meg szerinte a magyarok.

Nagy Ervin azt mondta, hogy nagyon sármosnak látott a filmben, ha nő lenne, nagyon bejönnél neki.

Köszönöm Ervinnek, meg édesanyámnak, meg az életnek, hogy ilyenre alakított. Nagyon szerettem volna romantikus vígjátékban szerepelni már. Mindig vagány, rosszfiús szerepekre kérnek fel, de én sokkal bonyolultabb figurának gondolom magam annál, hogy beskatulyázzanak. Jó, hogy adtak rá egy esélyt, hogy bizonyítsam is ezt. Mondhatom, hogy tudatosan építem a karrierem, már kevésbé érdekel a zúzás, az agresszió, már több bennem a belső finomság, lágyság, megértés.

Nem luxus a mai magyar filmes iparban, hogy válogass a szerepek között?

Az a luxus, ha az ember találkozik egy olyan személlyel, mint Bodzsár Márk, a Drakulics elvtárs rendezőjével. Ő el tudja képzelni, sőt, látja is, hogy ott van benned az a plusz. Tökéletesen partnerként kezelt, erősített a forgatás alatt.

Néhány nappal a film bemutatója előtt járunk. Szerinted mennyire fog tetszeni a közönségnek?

Én végig azt akartam projektálni a film készítése alatt, hogy nem az a fontos, ami lesz, hanem az, ami van. Ha maximális odaadással végezzük el a munkát, akkor az meg is fog látszani a filmen. Az első perctől kezdve azt gondolom, hogy ez egy jó film, jó színészekkel, operatőrrel, stábbal, produceri gárdával. Ehhez még kellő alázat és rengeteg munka kell, hogy jó legyen a film. Az, ami a premieren történik, már kevésbé érdekel annál, amit a munkafolyamat alatt éreztem.

Nem is izgulsz?

De, nagyon. Várom azért a visszajelzéseket, a nézőknek csináltuk a filmet, nem magunknak.

Én nem úgy akarok romantikus vígjátékot csinálni, mint amilyen a Pappa Pia volt. Láttam a rendező, Csupó Gábor egyik korábbi filmjét, a Híd Terabithia földjérét, nagyon csodálom őt, de a Pappa Pia el lett tolva, a végeredmény butácska.

Az volt a célunk a Drakulics elvtárssal, hogy olyat filmet csináljunk, ahol a nézők tudnak drukkolni a szereplőknek, átérezzék a nehézségüket, még a megcsalt férfiét is, ne csak ítélkezzenek, hanem megértsenek is. Egy okos és érzékeny játékot akartunk, amit meg is érdemelnek a magyar nézők. Azt, hogy a lelkükhöz is eljusson ez a sztori, ne csak a felszínt kapargassák, találjanak kapaszkodót a történetben, amivel közelebb tudják magukhoz húzni. Nem egy fiktív világban játszódik, nagyon is közel van a jelenünkhöz, még a fiatalok világához is.

Te is közel érzed magadhoz a 70-es, 80-as évek világát?

Csodálatos korszak volt, építészetében, divatjában is. Alapvetően maga az öltözködés is nagyon jópofa játék. Erre akkor jöttem rá, amikor találkoztam a mostani feleségemmel, Oltai Kata művészettörténész, kurátorral. Azelőtt csak fekete pólót és nadrágot hordtam, úgyis a belbecs számít, gondoltam. Egyébként kíváncsi vagyok, mint mond majd a feleségem a filmre. Nagyon kritikus vagyok magammal, de nagyon fontos számomra az ő véleménye is, ő pontosan látja a dolgokat, és nem csak önmagukban, hanem a saját környezetükkel összefüggésben is. Igazán felszabadító egy ilyen okos emberrel beszélni.

Azt mondtad, tudatosan alakítod a karriered. Mi a következő lépcsőfok, mi hiányzik még a pályádból?

Nincsenek terveim. Itt tartunk most, ez a legfontosabb. Az, hogy a jelen felrobbanjon. Teljesen mindegy, mi lesz ezután, a lényeg, hogy felizgassanak a felkérések. Nem kell már a színészetemet fényezni, mert az már van, nagyon sok mindent csináltam már, hosszú múltra nézek vissza.

Dolgozni szeretnék, jó munkákon, jó emberekkel. Nem adjuk el magunkat.