Augusztus közepén nyilatkozott Som-Balogh Edina arról, hogy egy névtelen levelet kapott, amit lányának, Lilinek címeztek. Az ismeretlen személy Instagramon szúrhatta ki a színésznő aranyos gyerekeit, akik közül Lilihez elítélendő módon próbált meg közeledni, először csak kommentekkel, majd utána egy levéllel. Akkor Som-Balogh Edina azt mondta, csak nagyon ritkán fogja megmutatni gyerekeit közösségi oldalán, de nagyon nehéz lesz megállnia, mert annyira büszke rájuk. 

Most azonban (újból), kivételt tett, mivel a tél közeledtével már nagyon várják az első idei havazást is és valószínűleg azt is, hogy meleg ruhákba bújhassanak, olyanokba, amiket a Pepcóban lehet kapni. 

Nem ez az első eset, hogy az augusztusban történtek óta a lánya fotóját használva posztol közösségi oldalára szponzorált tartalmakat. Pepco hashtaggel több szponzorált képe is felkerült már, október közepén pedig Barbie baba születésnapját ünnepelte egy olyan képpel, amin csak ő, a lánya és természetesen egy Barbie baba látható. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
A pedofilügy óta Som-Balogh Edina csak szponzorált tartalmakhoz tölt fel lányáról képet

Korábban egy névtelen zaklató környékezte meg a színésznő lányát, aki akkor azt mondta, nem, vagy csak nagyon ritkán mutatja meg gyerekét.

37 · Nov 27, 2019 10:12am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments