Nincs is jobb elfoglaltság egy hideg januári napon, mint a következő szezon bikinitrendjei közt mazsolázni.  Bódi Sylvi ma a glamour-lányok világára irányította a figyelmet, így nem mehettünk el mi sem a téma mellett. Igaz a szörfmániás modell egy kicsit más aspektusból vizsgálja a dolog. Egyébként az ötletet egy korábbi cikkünk adta, melyben a hideg elleni orvosságként szemezgetünk a az egyenlítő közelében napozgató celebekről. Most sincs ez másként, hisz még mindig eléggé hűvös az idő, a közösségi oldalak csinos szereplői pedig imádnak bikinis fotókat posztolni. Lássunk három sikeres Insta-modellt, akik nemrég dobtak magukról egy-egy vízparti képet.   

  • Lyna Perezről már többször értekeztünk, gyakorlatilag teljes renoméját a különböző szűk bikinik prezentálására korlátozza. Különös marketing érzékével hamar sikeressé vált a közösségi platformokon, jelenleg 4,4 millióan követik és figyelik, hogy éppen milyen fürdőruhára váltott. 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy new year babes, 2020 is our year ily💕

Lyna Perez (@lynaritaa) által megosztott bejegyzés,

  • Khloë Teraeegy sikeres Playboy-nyuszi, akiről ugyancsak tettünk már említést, hiszen már többször felkerült a "legsikeresebb Insta-modellek" listájára. A leginkább meztelenül érzi magát elemében, amiről egy FHM interjúban mesélt, de kifejtette, hogy szívesen tölti az idejét bikiniben is. 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

In my natural habitat 🤙🏻 swim @beachbunnyswimwear 💛

Khloë Terae 🇨🇦 (@khloe) által megosztott bejegyzés,

  •  A Los Angelesben élő Chantel Zales az egyik olyan influencer, aki kizárólag a szereplés öröméért mutatja meg magát az Instagramon, ugyanis szép kis vagyont örökölt, így anyagi gondjai sohasem voltak. Ehhez mérten éli vidám életét 4,4 millió követője előtt. Nemrég épp Balin szellőztette meg legújabb fürdőruha-kollekcióját.  
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

double tap your fave 1,2,3 I’m going going back back to Bali 😍

Chantel Zales (@chantelzales) által megosztott bejegyzés,