Benkő Dániel decemberben hunyt el, és barátja, Varga Viktor énekes elhatározta, hogy emléket állít a realityműsorokból sokak által megismert lantművésznek. Varga Viktor úgy döntött, hogy befejez és megjelentet egy dalt, amin Benkő Dániellel közösen kezdtek el dolgozni. Ez így is lett, sőt, a számhoz klip is készült olyan stílusban, amit Benkő Dániel bizonyára értékelt volna: a videó meztelen nőket tartalmaz.

A Youtube-on azonban már nincs nyoma a klipnek, csak a Blikkből lehet tudni, hogy azt a videómegosztó túlzottan erotikus tartalmúnak találta, ezért törölte. Varga Viktornak ez az Instagram-posztja azonban tartalmaz belőle egy olyan képkockát, amivel kapcsolatban szintén kicsit csodálkozik az ember, hogy ez kint maradhatott, illetve most a Videán lehet megtekinteni a Requiem című alkotást. Íme.

A Blikk interjút is készített ebből az alkalomból Varga Viktorral, amiben többek között a következőt mondja, arra válaszolva, hogy mit szólt ahhoz, hogy törölték a klipjét:

Engem ez egyáltalán nem érint mélyen. Dánielnek címeztem ezt a történetet, amelynek az volt a lényege, hogy az ő emlékére készüljön el. Ez megtörtént, és remélem, látta odafentről. Az egész művészetemre jellemző, hogy ha elkészülök valamivel, az már egyáltalán nem foglalkoztat. Nem érdekel, mennyien hallják vagy mennyien nézik meg, a lényeg a folyamat, amiben létrejön az alkotás.

Varga Viktor mostanság egyébként Pintér Tibor lovasszínházában szerepel, erről a Csillag születik című műsorból megismert, önmagát polihisztorként leíró híresség szintén posztolt az Instagramra, itt lehet megnézni lovas videóját.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Varga Viktor pucérnős videóval emlékezik Benkő Dánielre

A Youtube-ra túl erotikus volt ez a Requiem, de a Videán meg lehet nézni a dalt, amit Varga Viktor annak idején Benkő Dániellel kezdett el írni.

28 · Jan 12, 2020 12:33pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments