GettyImages-83885586

Elmélet: Britney Spears az apja miatt vonul vissza

2020.03.13. 13:51

Mivel Britney Spears több mint tíz éve nem beszél arról, miként éli meg, hogy gondnokság alatt áll, elég vad elméletek is vannak a témában. Az egyikről a US Weekly írt most, forrásuk szerint az énekesnő azért nem tervez visszatérni a popiparba, mert azzal úgyis csak az apja járna jól –  aki 2008 óta a hivatalos gyámja, így ő rendelkezik az énekesnő vagyona felett. 

Britney kifejezte, hogy elsősorban azért nem akar ismét dolgozni, mert nem akar apja gyámsági felügyelete alatt maradni

– mondta a forrás, aki azt is hozzátette, hogy Britney Spears apja, Jamie Spears, aki jelenleg lánya hivatalos gyámja,

havi 10 ezer dollárt, vagyis több mint 3 millió forintot vághat zsebre azért, mert lánya pénzügyeit kezeli.

És ez még nem minden: abba is beleszólhat, kivel találkozhat a lánya, szóval lényegében a 38 éves énekesnő magánéletének egészére befolyással lehet.

giphy.gif

Egy másik forrás szerint Spears teljes mértékben tudatában van annak, hogy legutolsó albuma, a Glory már 4 éve, 2016-ban jelent meg, de nem látszik rajta, hogy egy új CD-n dolgozna. Ugyanezt mondta egyébként nemrég Spears Sean Preston nevű fia az Instagram-oldalán, élő videóban [Az is lehet, a két forrás ugyanaz - a szerk.] Amikor megkérdezte édesanyját, mikor rukkol már elő új zenével, a Spears azt válaszolta, hogy tulajdonképpen már rég maga mögött hagyta a popipart. (Egyébként ekkor pletykált a tinédzser arról is, mennyire nem bírja a nagyapját.)

Jamie Spearst 2008-ban azért nevezték ki lánya gyámjának, mert az énekesnő komoly mentális problémákkal küzdött, és félő volt, hogy gyermekeinek sem tudja megfelelően gondját viselni. Hozzátartozik a történethez, hogy Britney Spearsra akkori menedzsere is megpróbálta kihasználni a sztárt, így akkor még teljesen logikus döntésnek látszott, hogy az édesapja felügyelete alá terelik Spearst. Igen ám, csakhogy azóta már Jamie Spears egészségi állapota is megromlott, (ahogy lányáé is) ezért még tavaly szeptemberben kérvényezte a hatóságoknál, hogy függesszék fel gyámsági kötelességei alól, írja a BBC, ami valahogy azóta sem történt meg. 

Mit gondolnak erről az elméletről?

  • 200
    Szerintem Britney már nem él, kicserélték egy másik személyre a gyíkemberek.
  • 146
    Szerintem csak nincs már kedve zenélni.
  • 92
    Szerintem fog még zenélni, csak nem beszél erről.
  • 69
    Szerintem ez így igaz, ahogy van.
  • 5
    Szerintem más, megírom a Facebookon, kommentben!
via Perez Hilton
15%
3990 Ft
3392 Ft
15%
4290 Ft
3647 Ft