Tóth Andi fehérneműs videóval emlékezett meg egyik kedvenc fotózásáról

2020.03.29. 14:51

A hónap elején a Velveten is olvashatta, hogy Tóth Andi Instagramja törlésre került, miután néhány követője időről időre jelentette az énekesnő fotóit, mondván, hogy azok szeméremsértőek.

Az énekesnő megpróbálta visszaszerezni a fiókját, hiszen a tiltással az egyik bevételi forrásától is elesett, hiszen influenszerként nem tudott eleget tenni a cégekkel való megállapodásainak. Az eredeti profilt ugyan nem sikerült visszakapnia, azonban Tóth Andi azóta újra regisztrált a platformra, és néha oda is pirít azoknak, akik keresztbe tettek neki nemrégiben.

Az énekesnőt korábban Nánási Pál is fotózta, az akkor készült videót meg is osztotta annak idején, de korábbi profiljával együtt ez is eltűnt az internetről. Egészen mostanáig, ugyanis az énekesnő nosztalgikus hangulatban ismét kiposztolta a fotózáson készült felvélt.

Ezt vissza is rakom. Még mindig imádom ezt a napot

– írja a poszt mellett Tóth Andi.